Sanders nagyot ment a latinók körében Nevadában, megerősítette vezető szerepét

Sanders nagyot ment a latinók körében Nevadában, megerősítette vezető szerepét

Bernie Sanders vermonti szenátor megerősítette vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében, az első részeredményekből ugyanis az derült ki, hogy több mint 40 százalékos támogatottsággal ő a várható győztese a szombaton Nevadában megtartott demokrata párti jelölőgyűléseknek (caucusoknak).

Bár helyi idő szerint szombat este még nem született meg a végeredmény, Sanders győzelme egyértelműnek tűnik. Az első részeredmények szerint a második hely Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke és Pete Buttigieg, egy indianai kisváros korábbi polgármestere között dől el. Mindketten messze lemaradtak azonban Sanderstől. Az első adatok szerint Biden a voksok 19, míg Buttigieg a 17 százalékát szerezte meg. A negyedik helyen várhatóan Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végez.

Az exit pollok - vagyis a voksolás után, a szavazóhelyiségekből kilépők körében végzett felmérések - szerint a 79 esztendős vermonti politikusnak sikerült maga mellé állítania az államban élő nagy lélekszámú spanyol ajkú közösséget.

Az entrance pollok azt mutatják, hogy Sanders 50 százalék feletti eredményt ért el a latinók között, ami a szuperkeddre - amikor 14 államban szavaznak egyszerre - ígéretes lehet. Ez lesz a demokrata előválasztás legfontosabb napja, Iowa, New Hampshire és Nevada viszonylag kevés delegálttal rendelkezik, de a pillanat uralásának szempontjából ezek is kiemelt helyszínek voltak. Nevada másik "győztese" az a Joe Biden, akit Donald Trump legesélyesebb kihívójának tartanak, de beragadt a startnál. A mostani második helye után csapata már Biden comebackről ír, Obama volt alelnöke kapta a legtöbb szavazatot a feketék között, ez egy hét múlva, Dél-Karolinában akár első helyet is jelenthet neki.

Az első elemzések - még a pontos végeredmény ismerete nélkül is - azt emelték ki, hogy Sanders győzelmével tovább nő az aggodalom a Demokrata Párt vezető köreiben. A pártelit ugyanis úgy véli, hogy a magát demokratikus szocialistának valló Sanders a demokraták elnökjelöltjeként túlságosan gyenge lenne Donald Trump elnök legyőzéséhez a novemberi választáson.