Még mindig nem lesz teljes körűen 5 százalék az alapvető élelmiszerek áfája

Kb. egy vizes vb árába kerülne.

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának fideszes többsége leszavazta azt a jobbikos indítványt, mely valamennyi alapvető élelmiszerre 5 százalékos általános forgalmi adót javasolt volna a jelenlegi magasabb kulcs helyett. A Z. Kárpát Dániel és Magyar Zoltán által jegyzett javaslat szerint 18 helyett 5 százalék lenne az áfa a tejre, tejtermékekre, ízesített tejre, a gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termékekre, a tojásra, az élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók (kivéve: hántolt és feles) szaporítóanyag zöldségfélékhez termékcsoportra, valamint az élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió és dinnyefélék héjára.

A politikusok az indoklásban emlékeztettek: Szijjártó Péter 2009. március 13-án ellenzékben még kezdeményezte az alapvető élelmiszereket terhelő áfa csökkentését. Akkor a mostani miniszter arra hivatkozott, az EU 12 tagországában az áfaszabályozás úgy történik, hogy eleve az élelmiszerek alacsonyabb kulccsal adóznak, és ezeken belül még megkülönböztetik az alapvető élelmiszereket, 20 tagállam pedig az élelmiszereket alapvetően alacsonyabb kulccsal adóztatja, mint az általános kulcs.

A beterjesztő Z. Kárpát Dániel lapunk megkeresésre közölte, alapelveikben a fideszesek is egyetértettek a javaslattal, kifogásuk az volt, hogy ez nagyságrendileg 140-150 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen. A jobbikos politikus felvetette, ha ennyire dübörög a gazdaság, akkor meg lehetne találni az ehhez szükséges forrásokat a büdzsében. Ismertette, a Jobbik szakértői a költségvetésben ennél háromszor-négyszer nagyobb mozgásteret is találtak a nem nevesített tartalékok között.

Hogy ez a 140-150 milliárd forint soknak minősül-e vagy sem, az viszonyítás kérdése. A szaklapok számítása szerint a 2017-es vizes vb költségvetése kb. 130 milliárd forintra rúgott, az új Puskás Ferenc Stadion ára pedig egyes becslések szerint eléri a 190 milliárdot. Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása 2017-ről 2018-ra pedig 160 milliárd forint volt. Ehhez képest aprópénznek tűnik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hobbijának, a vadászatnak rendezendő világkiállítás, melynek büdzséje várhatóan 50 milliárd forint körül lesz, míg a Kósa-féle csengeri örökség 1300 milliárdjának csupán egytizede lenne az áfacsökkentés ára.