Na, már a környezetvédő civilek mögött is az oroszok állnak?

Megszólaltak az ukránok, és ki más, mint az oroszok miatt.

Oroszország tüzeli a fiatalok egyre gyakoribb klímatüntetéseit Európa-szerte a demokratikus intézmények aláásásának céljával - állította hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.

Az elmúlt hónapokban többször is fiatalok tízezrei tüntettek a klímavédelem fokozásáért például Belgiumban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Németországban is.

"Oroszország támogatja, szítja ezeket a demokratikus intézmények aláásásának és az Európai Unió meggyengítésének céljával" - hangsúlyozta Klimkin, miután európai uniós kollégáival tárgyalt.

Hozzátette, a Kremlnek a szénerőművekkel szembeni ellenérzések felkorbácsolása is érdekében áll, amelyek helyett alternatívaként kínálhatják az orosz földgázt.

Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte Moszkva áll-e ezen demonstrációk mögött, a tárcavezető azt válaszolta, hogy "igen, egyértelműen".

Angela Merkel német kancellár a hibrid hadviselés kapcsán nemrég sokak meglepetésére azt mondta, hogy noha fontosnak tartja az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, illetve a felszólalást e mellett, elképzelhetetlen, hogy a mostani megmozdulások mögött ne lenne semmilyen "külső befolyás".

"Németországban gyerekek tüntetnek a klíma védelméért, és ez rendkívül fontos ügy. De nem gondolhatjuk azt, hogy a német gyerekek mindegyikének mindenfajta külső befolyás nélkül, magától hirtelen eszébe jutott, hogy részt kellene vennie ebben" - fogalmazott.