Több száz embert rúgnak ki a Postától, a vezetők milliókat keresnek

300 fős létszámcsökkentés jön a Magyar Postánál.

A közleményben kiemelték, a postai szolgáltatások zavartalan működése továbbra is biztosított, a létszámhiányos munkaköröket - például kézbesítés és logisztika - a változás nem érinti.

A létszámleépítést törvényes keretek között, valamennyi vonatkozó jogszabály maradéktalan betartásával teszi a társaság. Az intézkedéshez kapcsolódó juttatási rendszer feltételeiről a Magyar Posta vezetése az üzemi tanáccsal külön megállapodást kötött - közölte a társaság.

A közleményben kitérnek arra, hogy a brüsszeli szabályozás miatt a Magyar Posta, amely Magyarország egyetemes postai szolgáltatója, a hazai logisztikai piac vezetője, versenypiaci szereplőként nehezen juthat költségvetési támogatáshoz, ezért csak úgy tudja javítani pozícióját, ha hatékony, gazdaságos működtetést biztosít, és önerőből forrást teremt a szükséges modernizációs lépésekhez. Ehhez a célhoz elkerülhetetlen a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, valamint a társasági-irányítási szint arányának mérséklése, ennek egyik eszköze a létszámleépítés.

A Magyar Posta tavaly augusztusban azt közölte, hogy mintegy 100 fős csoportos létszámcsökkentést hajt végre 2018 őszén, a leépítés az irányítási-adminisztratív területeket és többségében a fővárosi munkahelyeket érinti. Az akkori intézkedést szintén a bürokráciacsökkentéssel indokolták.

Eközben milliós vezetői fizetéseket adnak

Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő hétfőn írásbeli kérdést nyújtott be a témában Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek.

A jobbikos politikus kérdésében bírálta, hogy míg 300 embert küldhetnek el a cégtől, közben a Posta vezetőjének havi 5 millió forintos fizetése van, az öt vezetőre együtt havi 20 milliót költ el a cég.

A minisztertől azt kérdezte a politikus, hogy ilyen körülmények között miért vannak ennyire magas vezetői fizetések, mennyi prémiumot kaptak tavaly, és ha voltak ellenőrzések a Magyar Postánál, azok milyen hiányosságokat tártak fel.