MTA-ügy: „a fiatalok és a legjobbak tömegesen készülnek külföldre vándorolni”

Brenner Koloman „tudományellenes kormányzati gőzhengernek” nevezi az átalakítást.

Tegnap számoltunk be róla, hogy egy birtokunkba került dokumentum szerint a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium "erősen ajánlotta" a múlt kedden a Parlament elé terjesztett vagyonkezelő alapítványi formát MTA-nak, de az Akadémia még hezitál.

Az MTA jelenleg köztestületként költségvetési szervként működik, vagyis az éves „apanázst” minden évben az Országgyűlés rögzíti a költségvetési törvényben – írtuk korábban. Ha az MTA viszont egy kormány által létrehozott vagyonkezelő alapítvány égisze alatt fog működni, akkor – a dolgok jelenlegi állása szerint – a kormányzat az Országgyűlés kihagyásával határozhatja meg az Akadémiához folyó pénzek mértékét.

Ez nem pár ezer kutató, hanem tízmillió ember jövőjéről szól - interjú az MTA-ügyről Stefano Bottonival és Brenner Kolomannal

Kapitulál az MTA vezetése, vagy éppen most kezdődik az igaz küzdelem? Lehet-e méltányos kompromisszumot kötni a hatalommal? Mi jöhet, ha Lovász László lemond? Hogyan lesz korszerű fékrendszer az ógörög leckéből és dróntechnológia a halak kutatásából? Mi köze a kutatók küzdelméhez a hidegburkolónak és a kamionosnak?

Dr. Brenner Koloman országgyűlési képviselő, a Jobbik frakcióvezető-helyettese hétfőn kiadott közleményében „tudományellenes kormányzati gőzhengernek” nevezte mindazt, ami az MTA körül történik – mint fogalmazott, az alapítványi átalakítással, vagyis

„a patinás intézmény tönkretételével 5000 kutató állása kerül veszélybe, akik közül a fiatalok és a legjobbak tömegesen készülnek külföldre vándorolni.”

A szakpolitikus szerint mindez visszafordíthatatlan károkat okozna a magyar tudománynak és kultúrának.

„Az MTA megvédése nemzeti ügy, amelyért minden becsületes hazafinak ki kell állnia, ahogyan Széchenyi István állt ki majd’ 200 évvel ezelőtt megalapítása mellett. Ismételten felszólítjuk a kormányt: azonnal fejezze be tudományellenes és szakmaiatlan erőpolitikáját! El a kezekkel az MTA-tól!” – írta közleményében az ellenzéki képviselő.

(Fotó: Béli Balázs/alfahir.hu)