Megduplázódik az olimpiai életjáradékok költsége

Változott a számítási módszer.

A tervezett 1,9 milliárd forint helyett idén 3,6 milliárd forintot költ majd az állam az olimpiai bajnokok, edzők és özvegyek járadékára - írja a Világgazdaság. Tavaly a 35. életévüket betöltött olimpiai bajnokok esetében havi 297 ezer, az ezüsérmeseknek az olimpiai bajnokokat illető járadék 70 százaléka, a bronzérmeseknek 50 százaléka járt. A nemzet sportolói havi 630 ezer forintban részesülnek.

Az eddigi rendszer szerint a második, harmadik és negyedik aranyérem után 20, 40 és 60 százalék volt a járadék, míg a két ötszörös olimpiai bajnokunk, Egerszegi Krisztina és Keleti Ágnes az eredeti összeg dupláját kapták. 2019-től minden aranyérem után ugyanakkora összeg jár, ez a költségnövekedés oka. 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban 850-880 személy részesült olimpiai, edzői valamint özvegyi járadékban.