422 körzetben nincs háziorvos, 255 helyről a fogorvos is hiányzik

Csak idén több mint harminc háziorvosi és nyolc fogorvosi praxis üresedett meg.

Az idei év első két hónapjában már több mint harminc háziorvosi és nyolc fogorvosi praxis üresedett meg, februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet regisztráltak, az üres fogorvosi szolgálatok száma 255 volt - ismerteti a keddi Világgazdaság az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adataira hivatkozva.

Összeomlott Nógrád megye intenzív ellátása - egy beteget sem tudnak fogadni

Az influenza két vállra fektette az intenzív betegellátást Nógrád megyében, erről a Kormányhivatal tájékoztatta január 28-án az országos tisztifőorvost. A balassagyarmati és a salgótarjáni kórházban sem tudnak több embert fogadni az intenzív osztályokon, mert minden hely foglalt. A 444-en közzé tett levélből kiderül:

Azért, hogy az alapellátás biztosítva legyen, az ÁEEK évről évre pályázatokat ír ki a praxisjogvásárlásra és letelepedésre. Az idén egy nemrégiben megjelent tender szerint összesen 1,25 milliárd forintra pályázhatnak az orvosok. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján megjelent kiírás szerint a háziorvosi praxisjog vásárlásához maximum négymillió forint támogatás nyerhető el.

A tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek letelepedési támogatására pedig az elnyerhető legmagasabb összeg 20 millió forint, amelyet a legalább öt éve üresen álló praxis betöltése esetén fizetnek ki.

Annál nagyobb támogatást nyúlt az egészségbiztosító, minél régebben áll betöltetlenül a háziorvosi szolgálat - derül ki a tenderből.