A "varjúország" képe, és ami mögötte van - 40 éves az iráni iszlám forradalom

Modernizáció ókonzervatív köntösben. 

A rendezvény apropója az volt, hogy múlt héten volt az iráni iszlám forradalom negyvenedik évfordulója.

"1978-79 fordulóján nem csak az iszlamisták és a vallásos tömegek lázadtak fel Mohammad Reza Pahlavi sah Nyugat-barát diktatúrája ellen, hanem a baloldaliak, kommunisták, de a nacionalista-konzervatív jobboldal is"

 - mutatott rá Sárközi Miklós Közel-kelet szakértő, a Magyar-iráni Baráti Társaság elnöke. Hozzátette: a felkelés eredeti célja egyszerűen a saját népének többségétől elidegenedett, egyre terrorisztikusabb eszközökkel kormányzó uralkodó eltávolítása volt, ezt pedig széles körű társadalmi konszenzus övezte. Jellemző, hogy a sah elűzését a későbbi iszlamista fordulat után menekülni kényszerülő emigránsok nagy része is a népakarat beteljesítésének tartja. 

A szakember szerint a forradalomhoz vezető út akkor kezdődött, amikor az I. világháború után – a Közel-Kelet számos más országához hasonlóan – Perzsiában is a modern, nyugati mintákat követő nemzetállam kialakítását tűzte ki célul az uralkodó, Reza Pahlavi sah. Az államot összetartó hivatalos ideológiának az iszlám helyett a nacionalizmust szánta, amely mindenekelőtt az ókori Perzsa Birodalom dicsőségének felidézésére épült. (Ekkor nevezték át az országot "Perzsiáról" az ősibb hangzású "Iránra".) Bár az uralkodó igyekezett csökkenteni a korszakban meghatározónak számító brit befolyást (a közös „árja gyökerek” mentén a Harmadik Birodalomhoz is közeledett),

a síita klérus és a vallásos tömegek mégis nyugatmajmolásként, a muszlim hagyományok megtagadásaként élték meg a változásokat.

A náci Németországgal való kokettálás végül 1941-ben brit-szovjet intervencióhoz és a sah bukásához vezetett. Helyébe fia, Mohammad Reza Pahlavi lépett, aki a háború után apja erőltetett modernizációs politikáját folytatta – ha lehet, még agresszívabban, és jóval kevesebb tehetséggel. 

"Mi európai szemmel rokonszenvesnek találhatjuk a hatvanas-hetvenes években készült divatos ruhákba öltözött hölgyeket ábrázoló teheráni, vagy kabuli fotókat, de ez a fajta erőltetett nyugatosodás lényegében minden közel-keleti országban kudarcba fulladt." 

 - mutatott rá Sárközi Miklós. 

N. Rózsa Erzsébet közel-kelet kutató, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa szerint az

1978-79-es iráni események hatásukat és szakaszaikat tekintve is sokban emlékeztetnek az 1789-es francia forradalomra.

Ott is az alkotmányos monarchia kivívása volt az első cél, ám ezt hamar követte a köztársaság kikiáltása, majd a radikálisok hatalomra kerülése. Az új rendszert mindkét esetben egy külső intervenció elleni küzdelem tette próbára és egyben konszolidálta is. Az 1980-ban induló, nyolc éven át tartó iraki invázió elleni harcnak majd' minden iráni családban van áldozata, vagy veteránja.

Ablaka Gergely politológus, Irán-kutató arra mutatott rá: bár az iszlám forradalom a tradicionális vallási értékrend védelmében lépett fel, valójában ízig-vérig huszadik századi jelenség volt. 

"Az iráni forradalom a legjobban dokumentált, legmodernebb, egyben a legőrültebb forradalom volt a történelemben." 

 - idézte Michel Foucault francia történészt.

Hozzátette: 1979-ben  nem véletlenül került éppen Homeini ajatollah az események középpontjába. A diktatúra ellen évtizedek óta küzdő idős főpap nem csak a vallásos emberek, de a baloldaliak és nacionalisták között is megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számított, ideológiájában pedig bőven találhatunk szocialista és  nemzeti vonásokat is. 

Középkor, vagy modernizáció?

A fordulat óta lezajlott négy évtized mérlegét a szakemberek szerint nem egyszerű feladat megvonni. A nyugati közvélemény általában Irán befelé fordulását, "középkori viszonyok közé süllyedését", a fundamentalista iszlám teljhatalmát látja. N. Rózsa Erzsébet szerint azonban látni kell, hogy a gyakran valóban ókonzervatív jelszavakat hangoztató rendszer valójában történelmi léptékű forradalmi változásokat idézett elő a társadalomban. Emberek tízmilliói számára teremtették meg az anyagi felemelkedés és a tanulás lehetőségét, 

Hiába hirdetett nyugatosodást a sah például azzal, hogy az egyetemeken megtiltotta a fejkendő viselését, ha azt nézzük, hogy negyven éve 100 ezer, ma pedig 4 millió iráni fiatal tanul felsőoktatásban, akkor látjuk, hogy a valódi modernizáció éppen az iszlám köztársaság keretei köztt valósult meg.

 - jegyezte meg Sárközi Miklós. 

Ablaka Gergely ugyanakkor hozzátette: nagy a különbség a nagyvárosi és a kisvárosi, vidéki lakosság, az értelmiség és a kétkezi munkások, a fiatalok és az idősebbek világlátása között. Az ország lakosságának többsége 35 év alatti, így nekik sem a forradalomról, sem az azt megelőző időkről nem lehet semmilyen személyes emlékük. Ők inkább saját vágyaik és lehetőségeik szerint ítélik meg hazájuk helyzetét, számukra az elmúlt negyven év vívmányai nem látszanak már annyira fontosnak. 

Ezek a fiatalok azonban nem elsősorban a teokrácia, vagy a demokratikus szabadságjogok hiányosságai miatt elégedetlenek, sokkal inkább a magas munkanélküliség miatt. 

A szakemberek egyetértettek abban, hogy az ország előtt álló legkomolyabb kihívás a lakosság számának gyors növekedése. 1979-ben kevesebb, mint negyvenmillió, ma több mint nyolcvanmillió ember él az országban. A demográfiai robbanás gazdasági utoléréséhez évi egymillió munkahelyet kellene teremteni. 

Az elmaradott, középkori, a nőket csadorba kényszerítő "varjúország" sztereotípiája azonban a kutatók szerint hamis kép. A 80 milliós országban 50 millió felett van az internethasználók száma, a fiatalok pedig  - a kőkemény Amerika-ellenes hivatalos propaganda ellenére – a legszegényebb vidékeken is szinte kivétel nélkül beszélnek angolul. 

Iránt a leggyakrabban a szigorú muszlim törvénykezés, illetve ennek kapcsán a nők jogainak korlátozása kapcsán érik kritikák. A szakértők azonban hangsúlyozták, hogy az elmúlt 10-15 évben e téren is komoly változások történtek. 

N. Rózsa Erzsébet rámutatott: a helyhatósági választásokon kifejezetten sok nő jutott mandátumhoz, de a parlamentben is ülnek honanyák. Az egyetlen pozíció, amelyet hivatalosan csak férfi tölthet be, az az állami szervek vallásos ellenőrzését ellátó "legfelső vezető", de már erről is komoly vita folyik – jegyezte meg. 

A mindennapos gyakorlat egyébként sokszor felülírja a tételes jogot. A törvények szerint például válások esetén a gyerekeket automatikusan az apának ítélik Valójában azonban a bíróságok egyre több esetben arra kérik a családokat, hogy egyezzenek meg a gyermekelhelyezésről , ők pedig ennek megfelelő ítéletet hoznak – hozta fel jellemző példaként Sárközi Miklós. 

Ablaka Gergely hangsúlyozta: az iráni városok utcaképe is sokat változott. Ma már egyre több divatosan öltözködő hölgyet látni, és nem számít botránynak egy kézen fogva sétáló pár sem. 

"Ha azt vesszük, hogy Szaúd-Arábiában most kaphatnak jogosítványt a nők, Iránban pedig ünnepelt sztár lehet egy rally-versenyző nő, akkor azért láthatjuk a különbséget"

mutatott rá. Ugyanakkor hozzátette: ebben az esetben is sok függ attól, kinek a nézőpontjából közelítünk a kérdéshez.

"Ha Pakisztánhoz, vagy Szaúd-Arábiához hasonlítjuk, akkor ez egy progresszív ország, ám, ha az iráni fiatal lányokkal beszélünk, akkor azért gyakran érezni az elégedetlenséget."

Sárközi Miklós szerint a generációs feszültségek egyre nyilvánvalóbbak. Míg az ország nagy többsége fiatalnak számít, a hatalom a mai napig az iszlám forradalom és az iraki-iráni háború veteránjainak kezében van. Rohani elnök 70, Homeini ajatollah 79 éves. A szakértő szerint az iráni társadalom előtt álló kihívások sikeres kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges volna a vérfrissítés az elitben.