Keresztesy: A kommunisták is itt voltak 40 évig, az sem tartott örökké

A fiatalokról és a jövőről beszélgettünk a Jobbik IT új elnökével.

A testvérednek hány trafikja van?

Egy sincs, még túl fiatal ahhoz, hogy trafikja legyen.

Ez az egyetlen különbség egy Böröcz László vezette Fidelitas és egy Keresztesy Gergő vezette Jobbik IT között?

Lehet ez is egy, de azt gondolom, hogy ennél jóval lényegesebb a különbség a két vezetés és a két szervezet élete között. A Fidelitas működését tekintve azt láthatjuk, hogy nincs érdemi ifjúságpolitikájuk. Lényegében a Fidesz panel kommunikációját adják elő, csak azt szajkózzák, amit a nagyvezér hallani szeretne. Ezzel ellentétben a Jobbik IT az elmúlt években számos alkalommal foglalkozott a kizárólag fiatalokat érintő problémákkal. Ezt továbbra is folytatni fogjuk, a fiatalok szócsöve leszünk, de nem csak a problémákra világítunk majd rá, hanem az arra adott megoldási javaslatainkat is eljuttatjuk a parlamentbe a Jobbik frakcióján keresztül.

De a Fidelitas szerint egyre kevesebb problémája van a fiataloknak, sőt tömegesen indultak meg hazafelé a kivándoroltak.

Azért kíváncsi lennék, hogy Böröcz az osztálytalálkozóján hány főnek tudná elmondani ezt az elképzelését, mert a saját tapasztalataimból kiindulva siralmas lenne a létszám. Azt gondolom, hogy ezzel a kivándorlási vágy csökkenésével, illetve a hazaindulási vággyal szemben még mindig az jellemzi az országot, hogy a fiatalok többsége, főleg Kelet-Magyarországon, ahonnan én is származom az elvándorlás mellett dönt, mert továbbra sincs jövőképük idehaza.

A Fidelitas az elmúlt időben többször említette, hogy erősödik, mert a jobboldali fiatalok őket választják. Mi a helyzet a Jobbik IT-vel?

A Jobbik IT mindig is egy országosan nagyon erős ifjúsági szervezet volt és ez most sincs másképp. Hozzánk is folyamatosan érkeznek a fiatalok, pedig az április 8-ai választási eredmény után tartottam tőle, hogy megcsappan a létszámunk. A jelenlegi politikai helyzet ugyanis előidézte azt, hogy nagyon sok apolitikus fiatal lett, akiket nem érdekel a közélet és sokkal nehezebb őket megszólítani. Nem tudom, hogy a Fidelitasnál milyen jelentkezési hullám mondható el, szerencsére nem látok bele a működésükbe, de azt megjegyezném, hogy meglátásom szerint

„a Jobbik Ifjúsági Tagozata ma az egyetlen olyan politikai ifjúsági szervezet Magyarországon, ami valódi nemzeti konzervatív értékelvet vall.”

Létezik még a fiatalok körében ma igény a konzervativizmusra?

Azt gondolom, hogy igen. Nyilvánvalóan változik a világ, változik a fiatalok értékrendje is, de nagyon sok olyan fiatal van, akinek a család adta át a konzervatív szemléletet és ő tovább viszi, fontos számára.

Tudtad, hogy van egy közös pont benned és Szijjártó Péterben.

Tényleg? Nagyon kíváncsi vagyok.

Mind a ketten akkor vettétek át egy ellenzéki párt ifjúsági szervezetének a vezetését, amikor az a legerősebb volt. Szijjártóból azóta külügyminiszter lett. Ez azt jelenti, hogy van potenciál egy ilyen feladatban és nagy felelősséggel is jár.

Eddig csak helyi szinten volt lehetőségem vezető tisztséget betölteni, de az is áldozatokkal, felelősséggel és hatalmas munkával járt. Nyilván a jelenlegi pozícióm országos szinten, valamint tisztséget tekintve is hatalmas előrelépés, de ez a munka tekintetében is meg kell, hogy mutatkozzon majd. Azt, hogy a jövőben számomra milyen pozíciók vagy lehetőségek adódnak majd, nem tudom, de egyelőre nem is szeretnék ezzel foglalkozni.

„Nekem most az a legfontosabb, hogy a Jobbik Ifjúsági Tagozatát egységben, alázattal és kimagaslóan magas munkával egy olyan útra állítsam, ami a tehetséges és elhivatott fiataljainknak lehetőséget nyújthat, hogy az őszi helyhatósági választásokon megmérettethessék magukat.”

Biztosítani fogjuk számukra a megfelelő képzéseket, hogy kiváló önkormányzati képviselők válhassanak belőlük. Illetve nagyon szeretném, ha a 2022-es parlamenti választásokra a párt utánpótlásának a gerincét is az IT alkothatná.

Ezek szerint a Jobbik IT-ben is megvan a lehetőség, hogy a fiatalok politikai téren kibontakozhassanak?

A Jobbik Ifjúsági Tagozata mindig oroszlánrészt vállalt a Jobbik sikereiben. Aki az IT-hez csatlakozik annak adott a lehetőség, hogy elhivatottsággal és sok munkával megmássza a ranglétrát. Ha pedig az általam felvázolt minőségi képzési rendszert elindítjuk, akkor nem csak terepmunkára, szórólapozásra vagy a választókkal való konzultációra lehetnek értékesek a fiatalok a felnőtt párt számára, hanem olyan tudást szerezhetnek az önkormányzatiság terén, amivel önkormányzati képviselőként is helyt állhatnak, valamint minőségi utánpótlást adhatnak a pártnak az országgyűlésben is.

Korszakváltás volt most a Jobbik IT-ben?

Egy több éves korszak zárult most le. Fordulópontjához érkezett a szervezet. Meg kell köszönnünk az eddigi elnökségek munkáját, hiszen az előző elnöknek, Farkas Gergőnek a semmiből kellett felépítenie ezt a szervezetet. Nekünk már annyival könnyebb dolgunk van, hogy van egy bázisunk, le vannak fektetve az alapok.

„Viszont szükség volt már ennyi év után egy vérfrissítésre mind a vezetőségben, mind a felépített rendszer működésében.”

Az elnökségben olyan lendületes emberek kaptak helyet, akikben meg van a kellő akarat és elszántság ahhoz, hogy a gyökereink megőrzése mellett végig tudják vinni a megálmodott reformokat. Hatalmas lehetőség ez és a meghirdetett nemzeti ellenállás is, hogy felrázzuk a közösséget és megmutassuk a fiataloknak, melyik a jó irány.

Megalakulásakor a Jobbik volt a fiatal lázadó párt, mára már 9 éve vannak a Parlamentben, a képviselőik is középkorúvá váltak, miközben megjelent a következő generáció, a Momentum-generáció. Mi az, amivel velük szemben a Jobbik IT alternatívát tud nyújtani? Nem trendibbek ők, mint ti?

Azt gondolom, hogy az elmúlt években nagyon sokat változott a politika és a közélet. Ez egy felróható hiba felénk, hogy nem sikerült igazán újulnunk és innovatívnak maradnunk, idő közben pedig megjelentek azok a szervezetek, akik fel tudták venni a korral a tempót. Egy kis lemaradással küzdünk, de a felálló elnökség mindent meg fog tenni azért, hogy teret biztosítson az újaknak. A tagságban is megvan a lendület, csak az eddiginél sokkal ütősebb, határozottabb, a média tekintetében sokkal kreatívabb akciókra van szükség.

Tehát visszahoznád a lendületet a szervezetbe, milyen változtatásokat szeretnél még?

Az egyik az egység megőrzése és ennek mentén a mozgalmi élet visszaadása a szervezetnek. Szeretném, hogyha az ide érkező fiatalok nemcsak a politikai nézetük miatt éreznék maguknak ezt a közösséget, hanem mert országos szinten barátságok, szerelmek köttetnek. Ha ezt meg tudjuk adni, akkor olyan érzelmi kötődés alakul ki, ami a legnehezebb időszakokban is kitart. A másik pedig a már említett minőségi képzési rendszer felállítása, amiben nagyon fontosnak tartom a tagságnak a megbecsülését. Az ide csatlakozó fiataloknak ugyanis érezniük kell, hogy nem csak akkor van rájuk szükség, amikor munkavégzésről van szó. Kellenek a visszacsatolások, megerősítések.

És mit mondasz egy fiatalnak, egyáltalán miért foglalkozzon a politikával?

Mert kötelező. Azt minden fiatalnak be kell látnia, hogy a politika az egy olyan terület, amivel ha nem foglalkozunk, akkor is befolyásolja az életünket. És nem mindegy, hogy mennyit fizetek a parkolásnál a belvárosban, hogyan néz ki a településem összképe, milyen kulturális eseményeknek ad teret a városom… Ha nem döntünk ezekben a kérdésekben, más fog helyettünk és nekünk egy szavunk sem lehet, ha nem tetszik. Továbbá csak közösen tudjuk elérni a fiatalok és a társadalom egyre nagyobb része felől mutatkozó igényt, hogy a megosztottság helyett találjuk meg a nemzeti minimumokat és ne engedjük szétszakadni a társadalmat.

A társadalmi leszakadást te testközelből élhetted át Kelet-Magyarországon.

Igen, a térségben leginkább azon érhető ez tetten, hogy az egykori gazdag falvak elnéptelenedtek, lepusztultak és vannak olyan települések, ahol minden második ház üresen áll. Nincsenek fiatalok, elment mindenki, és az is, aki épp a tanulmányait végzi, azt tervezgeti, mikor és hogyan tudja elhagyni a süllyedő hajót. Az ő nehézségeikre egy megoldási javaslatcsomaggal állunk majd elő, hogy ne csak az legyen az alternatíva, hogy elmenjenek, hanem hogy velünk együtt küzdhessenek a kitűzött célokért.

De egyszerűbb elmenni külföldre vagy egy multihoz és nem foglalkozni a politikával. Így nem kell konfrontálódni a NER-rel, nem kell tartani a rendszertől.

Egyre többen vannak, akik nem félnek konfrontálódni és olyanok is akiknél betelt, sőt túl is csordult a pohár. Jellemző a külföldre vándorolt fiatalokra, hogy nagyon dolgozik bennük a honvágy, ami egy nagyon nehezen leküzdhető érzés. Nehéz a családtól akár több ezer kilométerre boldogulni, alig találkozni a szeretteinkkel, hiányozni rendszerint a vasárnapi ebédekről. Talán ezért is egyre többen vannak, akik ha látnak egy potenciális erőt, akiről el tudják képzelni, hogy sikerre tudja vinni az elképzeléseit, akkor ők is hajlandó beállni a csatasorba és megpróbálni legyűrni azt, ami a teljes katasztrófába sodorja az országot. Ez jelen esetben nem más, mint a Fidesz.

Pedig az Orbán-kormány most úgy látszik, megtalálta a kivándorlás ellenszerét. Itt a hétpontos akcióterv.

Orbán családtámogatási rendszerének ugyan vannak támogatandó elemei, de sokkal előrébb tartanánk, ha az elmúlt nyolc év kormányzása nem a korrupcióra és a közpénzek ellopására épült volna. Valamint bár a cél a demográfiai növekedés előidézése, az nehezen fog menni úgy, hogy azoknak kedveznek, akiknek van, azoknak pedig esélyük sincs a támogatásokra, akiknek nincs semmijük. Márpedig azoknak a fiataloknak nincs semmijük, akik tisztességesen elvégeztek egy egyetemet vagy főiskolát, majd elmentek tisztességtelen bérért dolgozni mondjuk egy multihoz vagy a közigazgatásba. Arról nem is beszélve, hogy mennyire tekinthető megfelelő megoldásnak a fiatalokat arra ösztönözni, hogy hitelt hitelre halmozva életük végéig tartó adósságot vegyenek a nyakukba.

Mi lehetne ehelyett az alternatíva?

A nyugat-európai béreket megközelítő bérszínvonalat minél hamarabb el kell tudnunk érni. Az Audinál láthattuk, hogy a multik meg tudják adni a tisztességes megélhetést biztosító béreket itt is, csak ezt a dolgozóknak kell kiharcolni. Ha ezt országszerte sikerülne elérni és emellé egy szociális bérlakásépítési programot is be tudnánk indítani, az adna egy olyan jövőképet a fiataloknak, ami itthon tartaná és családalapításra ösztönözné őket. Lenne biztos lakhatása, amire nem megy rá a fél fizetése, tisztességes bére és nem kellene aggódnia a mindennapi megélhetés miatt.

De Novák Katalin azt mondta, hogy nem lesz szociális bérlakásépítési program, hiszen a magyarok saját tulajdonú ingatlanban szeretnének élni.

Ez így van, a felmérések ezt mutatják és ez egy jogos igény. Viszont a kettő között nem látok ellentmondást, hiszen a szociális bérlakásépítési program épp a saját ingatlan megszerzését segítené elő. Debrecenben egy normális albérlet ára 100 ezer forint. Ha valaki három műszakban egy multinál megkeres 200-250 ezer forintot (és akkor még sokat is mondtam), annak a fele a lakhatásra megy el, és akkor még egy falatot nem evett, nem kapcsolódott ki egyszer sem az adott hónapban. Nem tud spórolni, nem tud félre tenni a saját lakására és kilátástalannak látja a jövőjét. A szociális bérlakásépítési programmal viszont el tudnánk érni azt, hogy a jelenleg lakhatásra fordított pénz jelentős részét meg tudják spórolni a fiatalok, ezáltal sokkal hamarabb lenne lehetőségük saját lakásba költözni, pláne, ha később a bérlakást meg is vásárolhatnák.

Ehhez viszont változást kéne elérni a választásokon, amiből kettő is lesz idén. Szerinted ki milyen esélyekkel indul és mi lehet az IT szerepe?

Noha a kormányzatot nem tudjuk most leváltani, nyilvánvalóan nagyon fontos lesz mindkét választás eredménye. A felmérések eddig nem sok változást mutatnak, de ha a Fidesz ismét meghatározó többséget szerezne, akkor sem áll meg az élet.

„A kommunisták is itt voltak 40 évig, de az sem tartott örökké, ahogy ez a rendszer sem fog.”

Ha valaki a 80-as évek elején azt mondta volna, hogy 10 év múlva már nem lesznek itt és az oroszok is elhagyják az országot, nagy valószínűséggel sokan megmosolyogták volna. Mégis megtörtént ez a fordulópont.

A társadalom többségében meg van az igény arra, hogy ezt a jelenlegi rendszert megbuktassuk. Az ország jelentős része érzi, hogy ez nem jó. A Jobbik ifjúsági szervezetének a legfontosabb feladata küzdeni, harcolni és minden egyes fiatalt megszólítani és harcba hívni a magunk oldalán. Ugyanis azt gondolom, hogy azokat az embereket, akik a mai politikai helyzetben inaktívak vagy apolitikusak, de nem elégedettek a rendszerrel, meg kell tudnunk szólítani. Ez pedig főként a fiatal generációra jellemző, így a mi feladatunk, hogy elérjük őket. Amennyiben ez sikerül, hamarosan megbukik a NER.

(Fotók: Kvárik Anita/Alfahír)