Az Európai Uniónak sem tetszik, hogy a Fidesz több száz lapot, tévét és rádiót vásárolt fel

És akkor a köztévéről még szó sem esik.

A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) létrehozása nyugtalanító, drámai hatással van a sajtószabadság magyarországi helyzetére, és a demokrácia alapjait is veszélyezteti - jelentette ki Petra Kammerevert európai parlamenti (EP-) képviselő, az EP kulturális bizottságának (CULT) elnöke Brüsszelben szerdán, az EP-testületnek az Európai Bizottsággal közösen tartott, a magyarországi média helyzetével foglalkozó vitáján.

Giuseppe Abbamonte, az Európai Bizottság médiapluralizmust vizsgáló, készülő éves jelentését ismertetve

aggályosnak nevezte, hogy a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány elnöke és az elnökség tagjai a kormánypárthoz kötődnek.

A jelentés szerint az alapítvány létrehozása a magyar médiára gyakorolt hatásában - egyebek mellett a médiapluralizmus vagy a tulajdonkoncentráció, kereskedelmi és tulajdonosi befolyás, valamint az erőforrások állami kezelésének vonatkozásában - kockázatot jelent.

A politikai függetlenség szempontjából közepes kockázatot állapított meg, ami azt jelenti, hogy

politikusok vagy politikai pártok közvetett vagy közvetlen befolyással bírnak a médiában.

Abbamonte kijelentette: a Kesma létrehozása "valószínűleg további romlást fog eredményezni" a magyar médiaviszonyokban. Aggodalmat okoz az is, hogy az ellenzéki, kritikus hangot használó sajtótermékek nem kapnak állami támogatást, ami jelentős bevételi forrásoktól fosztja meg őket. Ez piactorzulást eredményez - húzta alá.

Megemlítette, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke is azt jelezte: a Kesma létrejötte "veszélyes jelenség", ezért az uniós alapszerződés hetes cikke, a jogállamiságot vizsgáló eljárás keretében is napirenden van annak vizsgálata.

A jelentéstevő közölte, több információ szerint az alapítvány ellenőrzése egy kézben van, minden sajtóorgánum szoros kapcsolatokkal rendelkezik a kormánypárttal vagy közvetlenül a miniszterelnökkel, önkéntes adományozóik is szorosan kapcsolódnak a kormányhoz.

Ezt azt jelenti, hogy a kormány ellenőrzése beavatkozó jellegű

- húzta alá.