Az LMP javaslata szerint a beteg gyerekekkel is otthon maradhatnának a nagyszülők

GYED mellé GYOD-ot!

„Nagyszülői gyed mellé, nagyszülői gyod!" címmel tartott ma sajtótájékoztatót Ungár Péter LMP-s politikus, amin azt javasolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy a kormány által július 1-től bevezetésre kerülő

nagyszülői gyed mellé a gyermekápolási díjat is igénybe lehessen venni, valamint azt, hogy utóbbit a nyugdíj mellett is igényelhessék az érintettek.

A párt véleménye szerint ez nem róna jelentős terhet a költségvetésre, azonban nagy segítséget nyújtana annak a 20 ezer családnak, amelyekben ápolásra szoruló gyermek él.

Ungár eddig is kiemelt figyelmet fordított az otthonápolás ügyére és elmondása szerint a továbbiakban sem lesz ez másként. Az LMP tavaszi parlamenti munkájának fontos része lesz a téma.

A gyermekek után folyósítandó otthongondozási díj körül egyébként még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés. A kormány tavalyi döntése értelmében ugyanis a díj alapjául szolgáló pontozási rendszert hoztak létre, ami az LMP szerint túlbürokratizált és súlyosan diszkriminatív. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk az autisták egy jelentős része például kiesik a támogatandók köréből, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a GYOD bevezetését nem előzte meg megfelelő konzultáció és hatástanulmány.

Az LMP korábban ombudsmani eljárást kezdeményezett a pontozási rendszer visszásságainak kivizsgálására, valamint Ungár Péter a minisztériumtól is kérte az otthongondozási díj előzetes hatás- vagy háttértanulmányainak kiadását. A minisztérium ezt ismeretlen okok miatt megtagadta, sőt tíz évre titkosította azokat, így a politikus kijelentette, hogy pártja pert indít azért, hogy az egyébként közérdekű hatástanulmányt nyilvánosságra hozzák.

Utólag egyeztetett a minisztérium az autisták szervezetével az otthonápolás ügyében

Ha valaki azt mondaná, hogy az ellenzéknek nincsenek ügyei, nincsen víziója, az nagyon is téved. Az más kérdés, hogy a Fidesz sokszor hogyan fogja ki a szelet a beindulni látszó hajók vitorláiból. Saját ügyeivé téve azokat, vagy a minél gyorsabb elhallgattatás végett sokszor átgondolatlan, félvállról vett megoldásokat ajánlva.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)