Orbán egy „kiöregedett bolsevik”

Fiatal demokrataként kezdte, egészen más lett belőle?

Jakab Péter hetet tart a Fidesz – foglalta össze a Jobbik csütörtöki közleményében azt, amit a Fidesz által felvásárolt sajtó művel a legnagyobb ellenzéki párt szóvivőjével szemben. Ismert: a zsidó felmenővel is rendelkező Jakab Pétert Mészáros Lőrinc Echo tévéjében zsidózták le, majd amikor ezen felháborodott, a Fidesz sajtója inkább nácit csinált belőle.

A Jobbik a fideszes támadásokat úgy értelmezi, hogy azért mutatnak be minden nap egy-egy Jakabról szóló, amúgy 9-10 évvel ezelőtti, és eddig is teljesen nyilvánosan elérhető videót, mert valójában ennyire félnek az ellenzéki politikustól, és le akarják kapcsolni.

„Bár képviselőnk nem tervezi a visszavonulást, értékeljük, hogy politikusi pályája első nyilvános beszédeit máris elkezdték szemlézni” – írták, és megerősítették, hogy a videókban elhangzott kijelentésekkel továbbra is egyetértenek, vagyis:

  • „Nem tartjuk helyesnek, ha egy bűnöző jobb ellátást kap a börtönben, mint amit az átlag magyar megengedhet magának otthon.” (Fidesz: ezért antiszemita Jakab)
     
  • „Nem tartjuk helyesnek azt sem, ha ellopják a cigányság felzárkóztatására szánt pénzeket” (Fidesz: ezért cigányellenes Jakab)
     
  • „És azt sem, ha valaki alsóneműben sétál nappal az Andrássy úton gyerekek előtt.” (Fidesz: ezért homofób Jakab)

A Jobbik végül azt írta a közleményben, hogy köszönik a Fidesz-média érdeklődését, ám egyúttal javasolják, hogy inkább

kezdjék el bemutatni a valóban a pályája végéhez közeledő Orbán Viktor első beszédeit is, hogy láthassuk, hogyan lett fiatal demokratából kiöregedett bolsevik.

Nem volt ez mindig így:

(Fotó: via Béli Balázs/alfahir.hu)