Tarlós csak kapkodva kampányol a repülőtérrel és a budapesti aszfaltozással?

2010 óta ő a főpolgármester, a necces kerületek most jó ígéreteket kaptak.

Bő fél évvel az önkormányzati választások előtt tett nagy ígéreteket Tarlós István főpolgármester, pedig már 2010 óta ő vezeti a fővárost. Értelemszerűnek tűnik a gyanú, hogy csak kampányról van szó, hiszen mostani ígéretei megvalósítására bőven lett volna ideje ez idő alatt.

Mint mi is beszámoltunk róla, Tarlós István csütörtökön arról beszélt, hogy a lakók nyugalmának érdekében éjfél és hajnali 5 óra közötti repülési tilalmat akar bevezetni Ferihegyen, és ezt egy éven belül meg is valósítaná.

Majd pénteken újabb nagy ígéretet tett, jelesül bejelentett egy négyéves útépítési programot, amivel Budapest utolsó földutait is leaszfaltoznák. Ez nem kis tétel, több száz kilométernyi útszakaszról van szó.

Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője közleményben reagált Tarlós István bejelentéseire, a legnagyobb ellenzéki párt politikusa szerint a főpolgármester csak blöfföl a kampány miatt, hiszen 2010 óta vezeti a várost, és eddig nem foglalkozott ilyen horderejű ügyekkel.

A képviselő a mintegy 225 kilométernyi földút leaszfaltozásával, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmának csökkentésével kapcsolatban úgy fogalmazott,

A fentiek fontosságát a Jobbik sem vitatja, csupán egy kérdésünk van: a várost közel egy évtizede vezető Tarlós István és csapata miért csak a választás közeledtével tesz úgy, mintha foglalkoznának ezekkel az ügyekkel?

Tokody Marcell közölte, hogy a reptéri zaj – más kerületek mellett – a XVII. és XVIII. kerületeket érinti a legsúlyosabb mértékben, a meghirdetett útfejlesztési program pedig leginkább a XVIII. és XXI. kerületek előtt „húzza el a mézes madzagot”, ennek kapcsán pedig érdekesség, hogy

„éppen ezekben a ma még kormánypárti vezetésű kerületekben a legvalószínűbb a Fidesz bukása”,

tehát az ellenzéki politikus szerint ezért kaphattak tetszetős ígéreteket a főpolgármestertől.

Megjegyezte továbbá, hogy még Tarlós István 2010-es főpolgármesteri választási ígértei között is rengeteg olyat találtak, ami máig nem valósult meg, miközben azóta már egy újabb választás, és közel egy évtized eltelt.

„A Jobbik nem tudja komolyan venni a szóban forgó ígéreteket, álláspontunk szerint ez nem több, mint kampányfogás és politikai blöff.” – közölte Tokody.

(Fotó: Béli Balázs/alfahir.hu)