Csődbe akarja kergetni az önkormányzatot a helyi futball

377 milliót kérne a balmazújvárosi foci.

A Balmazújváros ebben az idényben 24 forduló után, 24 ponttal a 17. helyen áll – még éppen bennmaradást érő helyen – a másodosztályban. A csapatot elhagyták a legjobb játékosok és csak néhány helyi kötődésű fiatal maradt, akik mellé a magyar másod -és a harmadosztályból igazoltak futballistákat. A klub ebben a szezonban a gyenge teljesítmény miatt, már a harmadik edzőjét alkalmazza. A 37 esztendős horvát nemzetiségű Toni Golem-et januárban szerződtette a klub szakvezetőnek.

A balmazújvárosi sportklub nemcsak szakmailag, de pénzügyileg is komoly válságot él át. Az Index értesülései szerint a klub súlyos anyagi problémákkal küszködik, és most az önkormányzattól vár erőn felüli segítséget.

A másodosztályú csapat 377,3 millió forint kötetlenül felhasználható önkormányzati támogatást írt be a költségvetési üzleti tervébe – ez a 2018-as városi költségvetésben szereplő, az NB I-es szezonra elfogadott mintegy 50 milliónak a hét és félszerese. (A város éves költségvetése 2 milliárd forint nagyjából). Ezen felül a különböző támogatási időszakokból származó TAO-s fejlesztésekhez további 76 millió forintot írt be tervezett városi támogatásként a Balmazújváros Sport Kft., amely másfélszer több, mint az egy évvel korábban kért 50 millió. Az önkormányzat ugyanakkor ekkora összeget semmilyen esetben sem szeretne a labdarúgó egyesületre fordítani. Arról nem is szólva, hogy jelenleg 200 millió forintos hiánnyal küszködik.

A tavaly nyáron megválasztott polgármester, Hegedűs Péter szerint nonszensz a klub követelése és a testülettel karöltve úgy döntöttek, hogy márciusra új üzleti tervet kérnek az egyesülettől.

„Az üzleti terv elutasításra került és egyúttal nem fogadta el a költségvetést a testület. Márciusra előírtuk, hogy a kft. új üzleti tervvel álljon elő, és az önkormányzat új költségvetést fog kidolgozni a helyzet megoldására. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy mi nem is tudjuk értelmezni ezt az összeget, mikor az adóbevételeink is kb. 680 millió forint körül vannak.”

A helyi klub utánpótlásának elnöke, egyben Fideszes országgyűlési képviselő, Tiba István ugyanakkor tagadja, hogy támogatást kértek volna az önkormányzattól. A képviselő úgy reagált a Hajdú Online kérdéseire, hogy

Mi nem kértünk semmilyen összeget az önkormányzattól; aki erről beszél, ír, az téved. Arról van szó, hogy a Sport Kft. ügyvezetője leírt egy üzleti tervet az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak. Ebben az ügyvezető reálisan leírta a költségeket. A tulajdonos pedig majd eldönti, hogy a saját cégének ad-e támogatást, vagy sem

- nyilatkozta Tiba István.

A kormánypárti képviselő megjegyezte, hogy a városnak jelenleg olyan polgármestere van, aki nem szereti a sportot, ezért hagyná veszni a balmazújvárosi labdarúgó klubot.

Változás a város élén

Balmazújvárosnak tavaly nyár óta új polgármestere van Hegedűs Péter személyében, aki függetlenként nyert a Fidesz által támogatott Nagy Tamással szemben. A városban a korábbi polgármester tisztségének megszűnése miatt kellett kiírni az időközi választást, mivelhogy a települést 2014 óta vezető Veres Margitot áprilisban hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt jogerősen öt év börtönre ítélte a Debreceni Ítélőtábla. Veres Margit egyébként Tiba István korábbi balmazújvárosi polgármester mellett volt jegyző, amikor a terhére rótt bűncselekményt elkövette. Azóta szárnyra keltek olyan pletykák, amelyek szerint Veres Margitnak is volt döntési jogköre a klubnál, de ezt az érintett személy - telefonos megkeresésünkre - cáfolta az Alfahírnek.

Jelenleg a klub működése átláthatatlan mivel nem tudni, hogy valójában kinek milyen szerepe van a üzemeltetésében. Hegedűs Péter hozzátette, hogy a képviselő testület maga a tulajdonos, és csak úgy tudhat meg bármi résztelet is, ha megbízza a polgármestert a tulajdonosi jogkör gyakorlással, de ez még eddig nem történt meg.

Bár ez a gazdasági társaság 100 százalékban az önkormányzat tulajdona, de magának a kft. ügyvezetőjének (Lajos Ferenc – szerk.), az alapítói okirat alapján teljes körű intézkedési jogköre van. A számlák fölött is ő gyakorolja az aláírása jogkört, tehát az önkormányzat csak beszámolókból ismeri ennek a társaságnak a működését – fogalmazott a polgármester.

Az önkormányzat egyébként 2018 őszén, több mint 17 millió forintos összegű támogatást adott a Sport Kft. kérésére, tekintettel annak nehéz anyagi helyzetére. A polgármester ugyanakkor kiemelte, hogy jelenleg fogalmuk sincs hogyan és miként gazdálkodik a klub ezekkel a pénzekkel. A Jobbik balmazújvárosi önkormányzati képviselője, Demeter Pál egy javaslatot nyújtott be a testületnek azért, hogy egy külsős céget kérjenek fel a helyi klub gazdálkodásának átvilágítására.

Rászorulóknak szánt bérlakásokban éltek a külföldi játékosok

A város egyik legégetőbb problémája évek óta a szegregátumok kialakulása, amelyekben a legutóbbi népszámlálás szerint több mint 1 500-an laktak. 2015-ben az önkormányzat úgy döntött, hogy a bérlakások kialakításával lehet csökkenteni a szegregátumban élők számát.

Az elmúlt 4 évben azonban mindössze eggyel nőtt a bérlakások száma a városban. Amelyekben - az előző városvezetéshez köthető módosításnak köszönhetően – jól kereső futballisták költözhettek a szociális alapon rászorulók kárára.

2018 augusztusának közepéig a csapat 5 játékosa az eredetileg szociális bérlakás céljára szolgáló ingatlanokban élt. Hegedűs Péter polgármester szerint nem piaci alapon kapták meg a több százezer forintot kereső játékosok ezeket a lakásokat. A polgármester úgy fogalmazott, hogy nagyjából havi 18-20 ezer forintot fizettek a sportolók, azokért a lakásokért, amelyeket egyébként rászorulók igényelhetnének meg. Ráadásul ezt a havi 18-20 ezer forintot a sport kft.-nek kellett volna kifizetnie a sportolók helyett, de ezt még nem tette meg a klub tavaly május óta. Tehát a bérlemények bérleti díjával is tartoznak az önkormányzatnak.

A város nemrégiben elnyert egy közel 200 millió forintos EU-s pályázatot is, amit önkormányzati lakások felújítására kaptak meg, azzal a feltétellel, hogy a munkálatok 2019. április 20-ig befejeződnek, majd az átadás után helyi, pályakezdő fiataloknak adják ki azokat.

Miután a felújításra szánt lakások között voltak azok is, ahol a futballisták éltek, ezért az önkormányzat élve - szerződés által biztosított - jogával egyoldalúan felbontotta ezeket a szerződéseket. A polgármester november végén jelezte is a 100%-ban önkormányzati tulajdonú balmazújvárosi labdarúgóklub ügyvezetőjének, hogy a kivitelező elkezdené a lakások felújítását, ezért szeretné, ha a játékosok kiköltöznének.

Ám a felszólítás ellenére a játékosok nem költöztek ki ezekből a lakásokból, ugyanis Lajos Ferenc, a klub ügyvezető igazgatója jelezte az önkormányzatnak, hogy felsőbb utasítás miatt nem tesznek eleget a városvezetés kérésének. Végül hosszas huzavona után január 18-án sikerült elhagyniuk ezeket a szociális bérlakásokat a labdarúgóknak, cserébe egy 3 szobás lakásba szállásolták el őket. Az egy hónapos késés miatt ugyanakkor veszélybe került a 200 millió forintos EU-s pályázati támogatás.

[video:https://youtu.be/fx7Zlz4Qq9g]