Disznók a jégen: Kósa bizalmasa kaszál Kósa korcsolyacsarnokán

Valahogy be kellett nyomni a régi debreceni havert a gigaberuházásba.

Pacza József 10 éven át dolgozott együtt Kósa Lajossal a debreceni önkormányzat városfejlesztési osztályvezetőjeként, bizalmi pozíciójában pedig a város műszaki beruházásainak ellenőrzéséért felelt. De 2010 és 2014 között fideszes idegenlégiósként Szeged városát is boldogította a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaként.

Most a Bord Építész Stúdió Kft. által tervezett, egyelőre "mindössze" 43 milliárd forintosra saccolt Nemzeti Korcsolyázó Központ kapcsán merült föl a neve.

Pacza és Kósa korábbi kapcsolata nyilván semmiféle hatással nem volt arra, hogy az egykori osztályvezető cége, a Kem-Ber Kft. alvállalkozóként szintén részt vesz a fideszes politikus által menedzselt és erőltetett megaberuházásban.

A nagyszabású építkezés mérnöki tanácsadói és műszaki ellenőri feladatait a Nemzeti Sportközpontokkal korábban is együtt dolgozó Főber Zrt. és az Újlak Mérnökiroda Kft. nyerte el nettó 1,47 milliárd forintért, akik alvállalkozóként az Óbuda-Újlak Zrt.-t, a Tradíció’92 Kft.-t, az Óbuda Építész Stúdió Kft.-t és a már említett a Kem-Ber Kft.-t jelölték meg.

Utóbbi kivételével a többi cég már részt vett közpénzből finanszírozott milliós-milliárdos projektekben, a Pacza-féle vállalkozás azonban sehogy sem illik a sorba, hacsak nem a kitűnő szakember renoméja indokolta, hogy hozzáférjen az impozáns összegből készülő korcsolyacsarnokhoz. Hiszen egy másik cégével, az Első Mérnöki Iroda Beruházó Kft.-vel már két állami pályázaton is jól szerepelt.

A 24.hu emlékeztet, hogy Pacza cége rendre feltűnik a legnagyobb debreceni beruházások környékén. Például annak a közpénzmilliárdokból épülő iskolának a kapcsán, ahová a gyerekek csak méregdrága tandíj fejében járhatnak, és melynek műszaki ellenőri és műszaki lebonyolítói feladatait a Kem-Ber Kft.-re bízták, potom 85 millió forintért.

Érdekesség továbbá, hogy Pacza József fia, Pacza Gergely, mintegy édesapjától megörökölve a pozíciót, jelenleg a debreceni önkormányzat városfejlesztési osztályát vezeti. Hiába no, az alma nem esett messze a fájától.

(Címlapfotó: Kósa Lajos és Pacza József; forrás: 24.hu)

43 milliárdból épülhet meg a Nemzeti Korcsolyázó Központ - íme a látványtervek

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, egyben a bíráló bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az uniós nemzetközi pályázatra nyolcan adtak be pályaművet, közülük kettő részesült díjazásban, három pedig megvételben.Az első helyezett a Bordás Péter, Hollókövi Zoltán és Dezső Zsigmond által elkészített pályamű lett, amely bruttó 15 millió forint díjazásban részesült.