10-ből 6 magyarnak gyógyszerre is alig futja

A magyarok közel 60 százalékának jelent anyagi megterhelést a gyógyszerek megvásárlása

Az intézet felmérése szerint itthon az emberek 17,1 százalékának nagyon súlyos kiadást okoz a felírt gyógyszerek megvásárlása, míg 41,1 százaléknyian ugyan nem rokkannak bele a gyógyszervásárlásba, de azért nekik is elég komoly teher megvenni mindent. Európai szinten 12,6 százaléknak komoly probléma a gyógyszervásárlás, 38,7 százalék számára pedig nagy terheknek számít.

Magyarország a legfrissebb statisztikák szerint az egy lakosra jutó éves gyógyszerforgalom összértéke 48 700 forint volt 2017-ben. Ez azonban Budapesten tízezer forinttal több az országos átlagnál. Fontos problémát jelent továbbá, hogy az országban közel 1500 településen nincs gyógyszertár. Ez a magyar települések nagyjából 47 százaléka.

Európában a lengyelek állnak a legrosszabbul: az emberek 3,5 százalékának nem teher bemenni a patikába. 39,7 százalék súlyos teherről, 56,8 százalék pedig komoly nehézségekről vallott.