Ingyenes lesz a prágai tömegközlekedés a szmogos napokon

Jellemző módon, a bérlettel utazók nem kapnak visszatérítést. Körülbelül napi 62 millió forint értékű koronába kerül majd az intézkedés.

Az ingyenesség minden tömegközlekedési eszközre vonatkozik, ugyanakkor a bérletesek nem kérhetnek visszatérítést a szmogos napokra, amikor amúgy is díjmentesen utazhatnának. Az ingyenes közösségi közlekedés kapcsán éles viták is kibontakoztak korábban emiatt, és nemcsak Prágában.
    
Az intézkedés napi 5 millió koronára (62 millió forint) becsült költségét a városi költségvetés tartalékából fedezik. Az önkormányzat szerint a többletköltség előteremtésénél nagyobb gond, hogy a tömegközlekedési eszközök már így is kapacitásuk felső határán működnek. 
    
A szmogriadó hét fokozatának egyikét a Cseh Hidrometeorológiai Intézet mérései alapján rendelik el. Prágában évente átlagosan 5-7 szmogosnak minősített nap van, de ez lehet több, mert tavaly szigorítottak a légszennyezettségi határértékeken. 
    
Csehországban a főváros a második legszennyezettebb levegőjű település Ostrava után. Míg az észak-morvaországi városban főleg a gyáripar a felelős ezért, Prágában a szennyezés 80 százaléka a közlekedésből származik. 
    
A prágai önkormányzat emellett tervezi a fűtésben a szilárd tüzelőanyagok visszaszorítását is.