Csaknem kilencszáz jogsértést találtak a buszok és teherautók egyhetes ellenőrzésén

3700 teherautót és buszt vizsgáltak.

Csaknem kilencszáz jogsértést állapítottak meg a rendőrök a buszok és teherautók egy héten át tartó ellenőrzése során - írta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a honlapján.

A közleményben azt írták, hogy a "Tispol Truck & Bus" elnevezésű, európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálták. Február 18. és 24. között 3230 nehéz tehergépkocsit és 481 autóbuszt ellenőriztek, és 896 jogsértést állapítottak meg - közölték.
    
Ismertették, azonnali közlekedési korlátozást hét nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 109, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 136, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig 73 alkalommal kellett intézkedni. Öt tehergépkocsi-vezetőnél merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 80-szor a sofőr vagy utasa nem használta a biztonsági övet. A megengedett legnagyobb sebességet 215 járművezető lépte túl.
    
Az autóbusz-vezetők közül 17 nem tartotta be a sebességhatárt. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt kilencszer, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban nyolcszor, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt kilencszer kellett intézkedniük a rendőröknek - olvasható a közleményben.