Szolidaritási sztrájkot hirdetett a PDSZ március 14-ére

Kétórás szolidaritási sztrájkot hirdettek.

A PDSZ facebook-oldalára közzétett közlemény szerint a szakszervezet országos választmánya úgy döntött, hogy szolidaritási sztrájkot hirdet a közszféra más ágazatainak munkabeszüntetése mellett.

Mint fogalmaztak: 

"Nem az a célja, hogy konkrétan a mi ágazatunkban kikényszerítsen valamit, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a közszféra más területein való helyzet tarthatatlanságára, és ezzel segítséget nyújtson másoknak. Ennek aztán a kölcsönös szolidaritás jegyében lehet az a következménye, hogy amikor a mi sztrájkunkat hirdetjük meg, mások is hasonló akciókkal segítsék azt. A szakszervezetiségnek pedig ez lenne a lényege: a kölcsönös segítségnyújtás.”

A PDSZ elnöke, Szűcs Tamás korábban arról beszélt, hogy a tanárok között rendkívül nagy a sztrájkhalandóság, így a tavasz folyamán több alkalommal is munkabeszüntetésre kerülhet sor a közoktatásban. 

Március közepén sztrájkolhatnak a pedagógusok

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke lapunknak úgy fogalmazott, hogy továbbra is a nagyvárosi középiskolákban van a legnagyobb népszerűsége a sztrájknak. Nemcsak a néhány órás, de a több napos munkabeszüntetést is többen támogatják. A válaszadók 80 százaléka támogatja a PDSZ kezdeményezését.Az egyértelmű törvénysértés ellenére a kormány továbbra sem hajlandó leülni a PDSZ sztrájkbizottságával.