Bevezette a rabszolgatörvényt, majd százak elbocsátásába kezdett a multicég spanyol beszállítója

Magyarország jobban teljesít?

Több száz főt bocsát el a hetekben a Mercedes-Benz egyik magyarországi beszállítója, a spanyol tulajdonú Antolin Hungary Kft. – tudta meg az Alfahír a céghez közeli forrásból. A lapunkhoz eljuttatott dokumentumból kiderül, a kft.

elhatározta a társaság működésének átszervezését a társaság megrendeléseinek csökkenése okán.

A „gazdaságos és költséghatékony” működés érdekében a munkavállalókat csoportos létszámcsökkentésről tájékoztatták. Forrásunk úgy tájékoztatott, hogy a cég helvéciai telephelyén történt a leépítés, a csaknem 600 főt foglalkoztató üzemben százfős elbocsátás történik, de a hónap során további elbocsátások várhatók, így a helvéciai telephelyen nagyságrendileg 100-200 alkalmazott marad.

Egy másik hozzánk eljuttatott dokumentumból az is kiderül, a spanyol tulajdonú cég is bevezeti a rabszolgatörvény néven hírhedtté vált jogszabályt. Mint forrásunk mondta, ez a vállalkozás volt, aki Kecskeméten elsőként vezette be ezt a multiknak kedvező változást. A munkavállalóknak átadott tájékoztatás szerint „a Munkáltató a munkavállalóval kötött egyedi megállapodás alapján (…) naptári évenként további 150 óra rendkívüli munkaidőt rendelhet el.”

A tájékoztatás azt is írja,

e megállapodást a munkavállaló a naptári év végére mondhatja fel.

Vagyis megdől az a – meglehetősen gyenge lábakon álló – orbáni érv, hogy az alkalmazott dönthetné el, mennyit szeretne túlórázni. Ha egyszer aláírta a megállapodást, akkor a 150 óra elrendelése teljes mértékben a munkaadó kénye-kedve szerint történik.

Forrásunk azt is közölte, a rabszolgatörvény alkalmazásáról szóló tájékoztatót az alkalmazottak akkor kapták meg, amikor az adópapírjaikat és az adategyeztető lapot. Mint fogalmazott,

átvételkor ezeket aláíratják, tették ezt itt is, mutatták a munkavállalónak, hogy hol írjon alá, de közben sietnie kellett, mert mögötte vártak még vagy 10-15-en, és a „termelésnek mennie kellett”.

Úgy tűnik, a megrendelések csökkenése igencsak gyorsan zajlott le az Antolin Hungary Kft.-nél. A cég Facebook-oldalának tanúsága szerint még tavaly nyáron, sőt ősszel is folyamatosan kerestek munkaerőt, az új év alkalmából pedig egy promóvideó is felkerült Facebook-oldalukra.

A felvételen szerepel Szabó Dezső gyárigazgató, akitől – úgy tudjuk – nemrég megvált a cég. A videó alatti kommentek is az elbocsátások hírét támasztják alá. „És mégis idáig jutottunk, hogy mindenki mehet????!!!!!!” – háborog az egyik hozzászóló. „Ez várható volt Dezső bácsi elintézte” – válaszol egy másik hozzászóló.

Pedig az évek során ígéretesen alakult a cég működése. Az Antolin Hungary Kft. 2017-es évről készült éves beszámolójának kiegészítő mellékletében ez olvasható:

A vállalat 2012-ben kezdte meg a sorozatgyártást; a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft (MBMH) részére W246-os autómodellekhez szőnyeg, illetve csomagtartó-burkolat készült. 2013. január 1-től megindult a C117-es autók gyártása az MBMH-ben, melyhez a fenti termékeken kívül ajtópanelek beszállítását is megnyerte a cég. 2013 októberében kezdődött a W176-os – valamint részint X156-os – ajtópanelek gyártása kapcsolt partnerünk, az Intier Automotive Eybl részére, mely folyamathoz kapcsolódó gépek képviselték a legnagyobb értéket a 2013.év beruházásai között. 2014 évben a Mercedes Benz Manufacturing Kft átállt a 3 műszakos termelésre, melyhez cégünknek is alkalmazkodnia kellett. 2014. év végén elkezdődött az X117-es modellekhez az ajtók gyártása az MBMH számára, illetve az X156-os ajtópanelek exportja Kínába. A kínai exportból a cég 2015-ben már jelentős árbevételt realizált. 2016-ban újabb projekteket nyert a cég: Daimler MFA2 csomagtartóburkolatának, valamint a Daimler BR463, a Jaguar X540/X590 és Ford B515 tetőkárpitjának gyártását, ezek közül utóbbi kettő gyártása 2017 októberében elindult.

Értesüléseinkkel kapcsolatban pénteken először telefonon érdeklődtünk az Antolin Hungary Kft.-nél, ahol arról tájékoztattak, hogy Kovács-Kis Mónika HR-vezető nem elérhető, és kérték, hogy kérdéseinket e-mailben tegyük fel. Ezt követően – még péntek kora délután – elektronikus levelet írtunk a cég HR-osztályának. Kértük, erősítsék meg a csoportos leépítésre vonatkozó információinkat, valamint szerettük volna megtudni, mi az oka a megrendelés csökkenésének, ami az elbocsátási hullámot okozta. Levelünkre eddig még nem kaptunk választ.

Az viszont bizonyos, hogy a cég alkalmazottai nem olyan lelkes sztahanovisták, mint ahogy azt a fideszes Deutsch Tamás lázálmaiban elképzeli.

Deutsch Tamás: teljesen természetes, hogy munkaidő után is a munkahelyükün vannak az emberek Magyarországon

Március 1-jétől változtak a köztisztviselőkre vonatkozó törvények, például a nyolc órás munkaidejük kilencre nőtt, itt írtunk róla részletesebben. Ezzel kapcsolatban mondta Deutsch Tamás az RTL Híradónak, hogy Ne csináljunk már úgy, mintha Magyarországon ez nem lenne teljesen természetes dolog, hogy az emberek örömmel dolgoznak ott ahol dolgoznak.