Csaknem 25 milliárd forintból újítja fel a Strabag a 3-as metró déli állomásait

Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér között.

A mintegy 24,8 milliárd forintba kerülő rekonstrukció során a Kőbánya-Kispest, Határ út, Pöttyös utca, Ecseri út és Népliget állomások felújítására kerül sor.

A munkálatok során a Strabagnak a két sínpálya közül egyet naponta kétszer üzemképes állapotba kell hozni, hogy a Kőér utcai kocsiszínt elérhessék a szerelvények. A rekonstrukció során elvégzik az építészeti, szerkezet építési és szigetelés javítási munkákat, kicserélik a mozgólépcsőket és az akadálymentesítés jegyében lifteket építenek be, felújítják a gépészeti berendezéseket, kicserélik az áramellátási rendszereket. A felújítás mintegy 22 ezer négyzetméternyi területet érint.

Mint ismert, a 3-as metró felújítása évek óta tart, ám csak jelentős csúszással kezdődött el. A szerelvények - nem kevésbé kaotikus - cseréje mellett a három részre bontott rekonstrukcióra még kivitelezőt is alig tudtak találni, a teljes befejezésre pedig még pontos dátumot sem tudott mondani a főváros vezetése.

Alternatív valóság: ha a BKV-vezér azt mondja, akkor nem csúszik a 3-as metró felújítása

"Valótlan, hogy tényként kezeljük: az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciójánál késésekkel kellene számolni" - többek között ezzel a kissé magyartalan mondattal sikerült reagálnia február 13-án Bolla Tibornak, a BKV elnök-vezérigazgatójának a Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (Metró KDSZ) által közölt hírre, hogy képtelenség lesz tartani a 3-as metró felújításának márciusi céldátumát.