Törökország Iránnal együtt menne neki a kurdoknak

Ankara már régóta sürgeti a közös fellépést a PKK-val szemben.

Süleyman Soylu beszámolt arról is, hogy Ankara már régóta sürgeti a közös fellépést a PKK-val szemben. Mint mondta, ebben a kérdésben szoros kapcsolatot tart fenn az iráni és a török hírszerzés.
    
A PKK milícia és iráni ága, a Kurdisztáni Szabad Élet Párt (PJAK) főhadiszállása és egyben visszavonulási területe is az észak-iraki Kandil-hegységben van az iráni és török határ közelében.
    
Recep Tayyip Erdogan török elnök már 2017-ben, az iráni vezérkari főnök ankarai látogatása során is felvetette egy közös katonai művelet lehetőségét.
    
Törökország évek óta bombázza a lázadók állásait Észak-Irakban. Irán szintén üldözi a kurd szakadárokat a saját területén.
    
A két szomszédos ország emellett "biztonsági falat" is épít határán, hogy a kurd harcosokat megakadályozzák a határátlépésben.
    
A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban. Az összecsapások 2015 nyarán, két és fél év tűzszünetet követően újultak ki, és tartanak azóta is. A konfliktusok figyelésére szakosodott International Crisis Group agytröszt szerint 2015 júliusa óta mintegy 4270 ember vesztette életét az összecsapásokban, köztük 2440-en PKK harcosok voltak.