Tömeges próbavásárlást szerveznek, hogy lehet-e Magyar Hangot kapni az Aldiban

A hetilap korábban jelezte, beperli a német vállalatot, mert nem árulja az újságot.

A hetilap azt már korábban jelezte, hogy beperli a német vállalatot, amiért az nem árulja az újságot.

„Állami hirdetés természetesen nincs benne, és Szlovákiában nyomtatják, ugyanis egyetlen magyarországi nyomda sem vállalja a vele járó kockázatot. A szerkesztőség mögött nem áll sem milliárdos szocialista oligarcha, sem a Hit Gyülekezete, mindössze az olvasók elkötelezettsége. Valódi ellenzéki lap, melyet a nemzeti együttműködés rendszere nem finanszíroz, hanem minden erejével ellehetetleníteni igyekszik”

- olvasható a próbavásárlásra létrehozott Facebook-esemény leírásában.

A szervezők szerint, amikor az Aldi megtagadja a Magyar Hangnak az árusítását, „a kormány antidemokratikus törekvését szolgálja ki”, és

„durván beavatkozik a magyar közéletbe, korlátozza a hozzáférést egy ellenzéki orgánumhoz, megtagadja vásárlói tájékozódáshoz fűződő jogát, ezzel beleszól a magyar belpolitikába, és rombolja a demokratikus diskurzust”.

Ezért március 16-án felkeresik a Budapest V. kerületében a Báthory utca 8. alatti Aldi áruházat, és próbavásárlás formájában ellenőrzik, hogy a cég kitart-e diszkriminatív üzletpolitikája mellett.

„Ha továbbra sem lesz a polcokon Magyar Hang, a vásárlók könyvét kérjük el. Nekünk, magyar vásárlóknak fontos, hogy emberszámba vegyenek minket – nem Orbán Viktor jobbágyai vagyunk, akiknek a fogyasztói szokásairól a földesuruk dönt.”

A Media1 emlékeztet rá, hogy mostanra az egyik legnagyobb példányszámú hetilap lett a Magyar Hang. Decemberben például 18.500 példányban jelent meg a lap, illetve 11.500 darab fogyott el belőle. Azt is hozzáteszi, hogy 2016 márciusában az akkor éppen Simicska Lajos érdekeltségében lévő és kormánykritikussá vált Magyar Nemzetet az áruházlánc egyik napról a másik levette a polcairól, és helyére a kormánypárti Magyar Idők került.

Lukács Csaba lapigazgató a Media1-nek elmondta, az Aldi indoklása szerint azért nem árulják a Magyar Hangot, mert:

„Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. árukínálatát folyamatosan a vásárlói igények és visszajelzések szerint alakítja. A sajtótermékek esetében az áruházlánc évente több alkalommal egyeztet a Lapker Zrt.-vel a magyarországi nyomtatott lapok értékesített példányszámaival kapcsolatban és ezek, illetve a Lapker Zrt. javaslatai, valamint fogyasztói elvárások alapján dönt az üzleteiben kapható sajtótermékek portfóliójáról. Megvizsgáljuk a Magyar Hang értékesítési példányszámait és az áruházi értékesítés lehetőségeit.”

A Media1 azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy január óta nem történt semmi sem, miközben a mindössze néhány ezres példányszámú Figyelő ott virít az Aldi polcain.