Eredménytelen tárgyalások: újabb sztrájkot hirdethetnek a Hankook dolgozói

A vasárnap hajnali bértárgyalásokon sem sikerült a megoldáshoz közeledni.

Székely Tamás hozzátette, hogy a vállalatnál a február közepén kezdődött bértárgyalások a munkáltató hozzáállása miatt eredménytelenek voltak, emiatt a szakszervezet munkaügyi konfliktust jelentett be március 4-én.

A szakszervezet hétfőtől bármikor határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdethet, mert lejár a törvény által a sztrájk előtti egyeztetésre biztosított hétnapos határidő, és a vasárnapi tárgyalások sem vezettek eredményre - tette hozzá.

Felidézte, a szakszervezet először szerdán élt a munkabeszüntetés eszközével, amikor kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook dunaújvárosi gyárában.

Mint mondta, a cégvezetés vélhetően ennek hatására jelentette be még aznap, hogy 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre. A dolgozókkal akkor azt közölték, hogy az év elejétől visszamenőleg járó emelés összegét március 7-én fizetik ki.

Székely Tamás szerint mindez azt jelenti, hogy a társaság már előre tudta, hogy milyen mértékű béremelést akar végrehajtani, azaz terveiket a bértárgyalásokon eltitkolták.

A szakszervezeti vezető szerint jelenleg a dolgozók elégedetlensége főként abból fakad, hogy a cég által átlagosan 13,6 százalékos béremelésnek nevezett béremelése teljesítményértékelések alapján differenciáltan valósult meg. Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a cégnél már régebb óta ott dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek.

Az ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében kezdeményezte a szakszervezet már a tárgyalások elejétől, hogy a társaság fix, 18 százalékos alapbér emelést hajtson végre. Ezen felül a szakszervezet követelése még a 13. havi bónusz és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlék bevezetése - jelentette ki a VDSZ elnöke.

Székely Tamás közölte, a sztrájk pontos időpontját, csak a munkabeszüntetés kezdete előtt hozzák majd nyilvánosságra.

(MTI)

Hétfőtől jöhet az újabb dunaújvárosi sztrájk a Hankooknál

Székely Tamás közlése szerint ugyan szeretne a szakszervezet is megegyezni, a cég azonban szerinte nem érzékeli, hogy a sztrájkhajlandóság Dunaújvárosban „nagyon nagy."Hozzátette: a szakszervezetnek hétfő éjféltől van lehetősége újabb sztrájkakció bejelentésére, ez annak függvénye, hogy a vasárnap 0:30-kor a Hankook-kal folytatódó tárgyalásoknak végül mi lesz az eredménye.