Megcsapta az atomháború szele a világot

A pakisztáni-indiai konfliktus háttere.

Történelem

A két ország konfliktusának megértéséhez szükségünk lesz némi időutazásra, melynek elsődleges állomása Kasmír lesz, de tényleg csak egy gyorstalpaló erejéig térünk ki a múltra.

Az indiai szubkontinens 1947-ben szabadult a brit korona alól, India hindu, Pakisztán muszlim többséggel. Több kis államszerűség dönthetett a saját sorsáról, a kasmíri hercegségnél is ez volt a helyzet, Hari Szingh hindu maharadzsa uralkodott a muszlim többség felett.

Hari Szingh a függetlenség mellett tette le a garast, de pakisztáni muszlim törzsek betörtek a területre, ezért a maharadzsa Indiához fordult katonai segítségért, amit meg is kapott. 1947-48-ban zajlott az első pakisztáni-indiai háború, melynek végén egy ENSZ-határozat alapján népszavazást kellett volna tartani a terület sorsáról, de a pakisztániak nem vonultak ki az elfoglalt részekről, ezért az 1949-es tűzszüneti vonalból lett a határ, Kasmír 65 százaléka Indiáé, a maradék Pakisztáné lett.

Beszállt Kína

Kína az 1950-es években kezdett hódítani északkeleten, az indiai Kasmír területén, az 1962-es háború után ezeket végleg meg is szállta, Pakisztán ezután inkább magától engedett Pekingnek, ezért a kínai befolyás sem elhanyagolható mértékű: a régió 20 százalékát tartják ellenőrzés alatt.

Újabb háborúk

India és Pakisztán 1965-ben háborúzott újra Kasmírért, eredménytelenül, majd a harmadik – az eddigi utolsó – háború 1971-ben tört ki köztük, Pakisztán elég komoly bukásával végződve, Banglades ekkor vált ki az országból.

Azóta kisebb-nagyobb konfliktusok - mármint az ilyen összetűzéseket úgy tessék elképzelni, hogy 1989 óta nagyjából 50 ezer ember halt meg - voltak a tűzszüneti határ mentén, valamint komoly politikai csatározás zajlott egészen a ’80-as évektől: Újdelhi indiai bábkormányt akart létrehozni Kasmírban, míg Iszlámábád függetlenségpárti és Pakisztánnal szimpatizáló erőket támogat. Közben a hinduk átszivárogtak Indiába, ezért Újdelhinek esze ágában sincs támogatni egy népszavazást, mert tudják, hogy a muszlimok egyértelmű többségben vannak és az ENSZ közvetítéséből sem kérnek.

Robbantással indult

A terület indiai oldalán található Pulwama városban robbanóanyaggal telepakolt autóval hajtott öngyilkos merénylő egy konvojba, legalább negyven indiai tartalékos rendőr halálát okozva. Narendra Modi nacionalista indiai kormányfő tíz nappal később vadászgépeket küldött a tűzszüneti vonal túloldalára, hogy a merényletet magára vállaló Dzsais-i-Mohamed szervezet állásait bombázzák – ami egyébként nem járt sikerrel.

Itt hozzá kell tennünk, például a Dzsais-i-Mohamed kapcsán, hogy több elemző is úgy látja: Iszlámábádnak nagyon is van köze ezekhez a terrorszervezetekhez és tevékenységükhöz, csak így akarják elkerülni, hogy a kormányt közvetlenül összekapcsolják erőszakos cselekményekkel.

Az indiai vadászgépek viszont túllőttek a célon, a szó legszorosabb értelmében. A pakisztáni Balakot városa mellett is bombáztak, ami nagyjából kétszáz kilométerre van a főváros Iszlámábádtól. Imran Khan pakisztáni kormányfő először nem értette, hogy mégis mi a fenét csinál a légi elhárításuk, hogy ilyen könnyen behatoltak a légtérbe és még támadni is tudtak, majd az első sokk után másnap levegőbe emelkedtek a pakisztáni vadászgépek is, hogy indiai területeken viszonozzák a tüzet. Újdelhi rögtön reagált, Mig-21-eseket küldtek a pakisztáni gépek ellen, kettőt viszont lelőttek, az indiai pilótát, aki pakisztáni területen katapultált – végül szabadon engedték. Itt jól érzékelhető az előrelépés, 1999-ben még megkínozták az indiai katonákat.

Ezen kívül tűzharcokról is olvashattunk a nemzetközi sajtóban muszlim fegyveresek és indiai katonák között.

Osztoznak a felelősségen

India hagyta a kilátástalanságba sodródni Dzsammu és Kasmír lakóit, gyenge a gazdaság, nincsenek fejlesztések, elnyomják a többségben lévő muszlimokat. Az öngyilkos merénylő is egy kasmíri muszlim volt, egyre gyakoribbak a konfliktusok a polgárok és a katonák között, áldozatok mindkét oldalon vannak, de nagyon is jellemző, hogy az indiai katonák túlkapásai feszítik a szituációt. Bár ez is nézőpont kérdése: Újdelhi szerint biztonsági erőkről van szó, a kasmíriak viszont az elnyomókat látják bennük.

Narendra Modi indiai kormányfő pedig nem hajlandó tárgyalni a szeparatistákkal, sőt, korábban felfüggesztette a terület választott kormányát.

A másik oldalon viszont ott van Pakisztán, melynek hadserege és titkosszolgálata támogatja a kasmíri szélsőséges szervezeteket, amikből a mostani támadáshoz hasonló merényletek lesznek.

Atomhatalmak

Az igazi problémát pedig ez jelenti. Két olyan országról van szó, melyek rendelkeznek atomfegyverekkel, ez régiós helyett globális kérdéssé teszi a konfliktust.

Hivatalos információk híján csak találgatás, de Indiának 140 atomtöltete lehet, míg Pakisztánnak 150. A helyzetet az teszi igazán feszültté, hogy az iszlámábádi katonai doktrína nem zárja ki az első atomcsapást arra az esetre, ha India hagyományos fegyverekkel indít inváziót. Ehhez vannak 70 kilométeres hatótávolságú, taktikai nukleáris fegyvereik is.

Indiának több mint kétszer akkora a hagyományos hadereje, mint Pakisztánnak, ami a két ország méretbeli különbségeit ismerve nem meglepő: Pakisztán 200 millió fős, míg India 1,3 milliárd lakossal bír. Bár a számokkal való bűvészkedésnek nincs sok értelme, mert Indiának a több ezer kilométer hosszú, Kínával közös határára is figyelnie kell, míg Pakisztán a régióban nincs konfliktusban mással, plusz az indiai haderő meglehetősen elavult.

Szerencsére itt még nem tartunk, de Újdelhi is tisztázta: ha atomot kapnak, atommal válaszolnak. Mivel szomszédos országokról van szó, a gombafelhő pedig nem válogat, így az önpusztítás tudatában kellene atomot dobniuk egymásra.

Kampány van

Az indiai reakciókhoz az is hozzátartozik, hogy áprilisban és májusban országos parlamenti választások lesznek az országban, tehát a nacionalista Modi nem mutathat gyengeséget, sőt, propagandacélokra használta a merénylet utáni bosszút.

Nem csak ez, hanem az indiai haderő is kampánytémává vált. Statisztikák szerint a hadseregnek – ha kitörne a háború – csak 10 napra elegendő lőszere van, a felszerelések 68 százaléka elavult. Igaz, hogy tíz év alatt vásároltak nagyjából 15 milliárd dollárnyi fegyvert az amerikaiaktól, a hadiköltségvetés nagy részét a katonák zsoldjára költik. Kasmír és a terrorizmus mellett a hadsereg modernizálása is a kampánytémák között található.

Az amerikaiak szerepe

Pakisztán a hidegháború óta amerikai szövetséges volt, majd jött 9/11, ami után egyre inkább világossá vált, hogy Iszlámábád nem teljesen tiszta a történetben, elég, ha arra gondolunk, hogy Oszáma bin Láden egy pakisztáni városban élt, nem messze a hadsereg egyik akadémiájától. Asztalborogatásra viszont Donald Trump érkezéséig kellett várni, aki például megvonta az évi többszáz millió dollárt jelentő segélyeket Pakisztántól.

Iszlámábád pedig a geopolitika törvényszerűségei szerint másik nagyhatalom felé kezdett sodródni: Washingtont Peking váltja, például körülbelül 50 milliárd dollárnyi fejlesztéssel és kínai haditechnikával. Újdelhi kapott is az alkalmon és elkezdett közeledni az USA felé, az amerikai kormány nyitott Indiára, hogy valamivel ellensúlyozzák a kínai befolyást.

Itt tartunk tehát most, a feszültség kormányzati szinten valamelyest csökkenni látszik, de Kasmírban még most is komoly atrocitások vannak, például csütörtökön kézigránátot dobtak egy busz alá, vagy múlt héten sajtóhírek szerint ágyútűzzel köszöntötték egymás megfigyelőállásait a felek a tűzszüneti vonal környékén.

(Címlapfotó: Pakisztáni szolgálatban álló F-16-osok)