Márki-Zay nagyon sok pénzt fizet annak, aki választási csalást leplez le

De mennyit?

Márki-Zay Péter szerint az összeg elég nagy ahhoz, hogy ne érje meg néhány ezer forintért eladni a szavazatát az embernek, hanem inkább jól dokumentálja és jelentse a csalási kísérleteket.

A politikus a fórumon is elmondta: mozgalma arra törekszik, hogy közvetítsen az ellenzéki pártok között, és hogy minden jelentős településen közös polgármestert indítsanak. A tárgyalások azonban Ferencvárosban egyelőre el se kezdődhettek erről, a pártok nem voltak nyitottak a megegyezésre, de még, a tárgyalásra sem igazán. Márki-Zay arra figyelmeztetett, hogy álellenzékiek, a Fidesz beépített emberei is nehezíthetik az együttműködési megállapodásokat. Baranyi Krisztina a Kulcs Városhoz, Kulcs a Közélethez nevű civil szervezet jelöltjeként indul.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)

Márki-Zay Péter: „Négy pártra kell koncentrálni"

Az ellenzék a 2018-as év talán egyetlen felhőtlen győzelmét az akkor még kancelláriaminiszterként regnáló Lázár János otthonában, Hódmezővásárhelyen aratta. Pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva álltak be egy jelölt mögé, aki a diadal után házalni kezdett saját példájával. Tanácsát nem fogadták meg, de nem adta fel és új mozgalom megalapításával fordult rá az EP- és helyhatósági választások évére.