Orbán és Weber kedden tárgyal Budapesten

A találkozó nem lesz sajtónyilvános, utólag adnak róla tájékoztatást.

Manfred Weber a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban jelentette be, megbeszélést kezdeményez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a Fidesz EPP-tagsága körüli vitával kapcsolatban.

„A következő napokban ismét törekedni fogok a személyes megbeszélésre Orbán Viktorral Budapesten, mert meg akarom próbálni világossá tenni számára, hogy jelenleg az EPP-ből kifelé vezető úton tartózkodik”

- jelentette ki Weber a német lapnak. Hozzátette:

„nem egy Kelet és Nyugat közötti konfliktusról van szó vagy a migrációs politikáról, hanem arról, hogy milyen értékek határozzák meg az EPP-t és az EU-t”.

Orbán Viktor és Manfred Weber keddi találkozója nem lesz sajtónyilvános, arról utólag, a tárgyaló felek megállapodása alapján adnak tájékoztatást.

Weber szerint Orbán olyan úton halad, ami nem a Néppárt útja

Lassan mindenhol sikerül lenyilatkoznia az Európai Néppárt csúcsjelöltjének, hogy Orbán Viktor politikája teljesen ellentmond annak, mint amit a pártcsalád magáénak vall.A Spiegelnek adott interjújában Manfred Weber saját magának állított csapdába futott bele, mikor ekézni kezdte Marine Le Pent és Matteo Salvinit, és azt mondta, hogy„májusban az európai választók két szélsőségesen eltérő modell közül választhatnak."

Hétfőn dönt a CDU a Fidesz kizárásáról

Nem mellékes, hogy német sajtóhírek szerint a CDU (Kereszténydemokrata Unió), az Európai Néppárt legbefolyásosabb tagpártja hétfőn tárgyal arról, milyen álláspontot képvisel majd a Fidesz kizárásával kapcsolatban. A CDU-nak kényelmetlen a helyzet: szeretnék ugyanis elkerülni, hogy Orbán Viktor mártírnak állíthassa be magát.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke korábban keményen bírálta Orbán Viktor a magyar kormány plakátkampánya kapcsán. Azt is mondta: a magyar félnek bizonyítania kell, hogy még mindig úgy érzi, az Európai Néppárthoz tartozik.

A Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent írásában úgy fogalmazott: az erősebb EU-hoz elengedhetetlen a tisztelet a közép- és kelet-európai országok "megközelítésmódjai és a közös európai történelmünkhöz és kultúránkhoz adott különleges hozzájárulásuk" iránt. Ugyanakkor azt is kifejtette: nem férhet kétség az alapértékekhez és -elvekhez, ezek nem képezhetik alku tárgyát.

(Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)