Most Trócsányi miniszter magyarázta a németeknek, hogy valójában nem is Juncker van a plakátokon

"Jelenleg nincsen semmilyen B-terv."

Most Trócsányi László igazságügyi miniszteren, a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási listavezetőjén volt a sor, hogy próbáljon valamit javítani az állampárt néppárti megítélésén. A politikussal a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap jelentetett meg egy interjút vasárnap, amelyben többek között ilyen magvas gondolatok is elhangoztak, hogy az EPP "egy nagy család", amelyben sok irányzat működik, és ezek "néha összeütköznek". Elmondta: reméli, hogy a Fidesz az EPP-ben marad, és bízik abban, hogy március 20-án, amikor az EPP politikai közgyűlése tárgyal a Fidesz tagságáról, sikerül "bölcs", és a Fidesznek kedvező eredményre jutni.

"Jelenleg nincsen semmilyen B-terv"

- mondta Trócsányi arra a kérdésre, hogy van-e B-terve arra az esetre, ha kizárják a Fideszt a jobbközép pártokat összefogó EPP-ből. Megjegyezte: "mindig szomorú", amikor válásra kerül a sor egy családban, mert minden válás fájdalmas, és rendszerint senki sem nyer rajta.

A legviccesebb mégis az, amikor a szabadságharcos kormányzat magyarázkodásra kényszerül egy bevándorláspárti politikus miatt, ugyanis a közpénzen futó kampánynak hiába az egyik fő alakja az Európai Bizottság EPP-s elnöke, Jean-Claude Juncker, a miniszter szerint

"nem Juncker személyét támadtuk, hanem a bizottság véleményvezéreinek rossz döntéseit".

Budapesten magyarázná el Manfred Weber Orbánnak, hogy a Néppártból kifelé vezető úton jár

A welt.de című német hírportálon jelent meg a beszámoló, amelyből kiderül: Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Fidesz tagsága körüli vitával kapcsolatban beszélne személyesen Orbán Viktorral.

(Címlap- és borítókép: Trócsányi László - fotó: Béli Balázs / Alfahír)