Kiderült, hogy kiket küldene a Jobbik az EP-be

10 név került a Jobbik EP-listájára.

Információink szerint kedden döntött a párt választmánya, eszerint

  1. a Jobbik listavezetője Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese,
  2. második helyen Balczó Zoltán, a Jobbik jelenlegi európai parlamenti képviselője szerepel,
  3. a harmadik helyen pedig Jakab Péter, a párt szóvivője lesz.
  4. Úgy tudjuk, hogy a negyedik helyen Bana Tibor,
  5. az ötödiken Z. Kárpát Dániel van,
  6. őt Brenner Koloman,
  7. Lukács László György,
  8. Szalayné Pánczél Ágnes,
  9. Dudás Róbert
  10. és Szalay Szabolcs követi.

Itt a Jobbik EP-programja: Biztonságos Európát, szabad Magyarországot!

A legnagyobb ellenzéki párt Európai Unióhoz való viszonyát szokás azzal bírálni, hogy a kilépést szorgalmazók táborából átsorolt a kompromisszumokat és reformokat keresők közé. A kormánymédia és - korábban nagyobb vehemenciával - a balliberális sajtóorgánumok is szeretnek arra emlékeztetni, hogy a Jobbik egy olyan euroszkeptikus párt, amely uniós zászlót égetett, illetve az EU elhagyását propagálta.

A legerősebb ellenzéki párt egyébként már tavaly december elején bemutatta az EP-programját:

"a Jobbik célja egy igazságos, keresztény értékeken alapuló Európai Unió, és egy szabad, szociális és versenyképes Magyarország".

A Jobbik programpontjai között továbbra is hangsúlyos szerepet kap az EU megújítása, egy új kiegyezést szorgalmaznak az Európai Unió és tagállamai, valamint a régi és új, központi és periférikus, kicsi és nagy nemzetek között.

A program természetesen kitér a migráció kérdésére is, amit 2015 óta nem is lehet figyelmen kívül hagyni, gazdasági szempontból a bérhelyzet ügyének megoldása szintén nem meglepő, az ellenzéki párt az előzőekben is foglalkozott az ország versenyképességének javításával, ez egészült ki a béruniós kezdeményezés tapasztalataival. A korrupció elleni harc kezdettől fogva jellemzi a Jobbikot, ami most az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett érvel.

Új elem a fakes news (hamis hírek) elleni fellépés szükségességének programponttá való emelése. A Jobbik szerint az EU-nak vizsgálnia kellene a médiaszabadság helyzetét, a párt ezért javasolja az európai alapszerződések és egyéb jogszabályok módosítását, hogy minden politikai erő a választásokon elért eredménye alapján legyen jogosult szerepelni a közmédiában.

A környezetvédelem kapcsán a párt elismeri, a klímaváltozás ma már nem kezelhető mindössze nemzeti hatáskörben. A környezeti katasztrófák, az éghajlatváltozás és az elsivatagosodás országhatárokon és kontinenseken átnyúló problémák, illetve veszélyforrások, mindezek egyik következménye a migráció is.

(Címlap- és borítókép: fotó: Béli Balázs - Alfahír)