A botrányfilm után beköthetik a NAV-hoz a parkolóautomatákat

Az is kérdés, hogy eddig ezt miért nem tették meg.

A 444 szúrta ki, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter kedd este benyújtott törvénytervezetében több pénzügyi változás mellett szerepel az is, hogy minden automata üzemeltetőjének regisztrálnia kell az automatáit.

Ez azt jelenti, hogy míg a jelenlegi szabályozás szerint csak az élelmiszer-automatákat kellett bekötni a NAV rendszerébe, addig a jövőben ez kiterjedhet az autómosók fizető automatáira, valamint a parkolóautomatákra is.

Azt, hogy a tervezet benyújtását befolyásolta-e a néhány hete a 444-en megjelent filmsorozat a budapesti parkolási rendszer visszáságairól, nem tudni. Az azonban biztos, hogy az ellenőrzéssel vagyonok maradhatnak az önkormányzatok zsebében, hiszen a parkolással kapcsolatos pénzügyi csalásoknak éppen az átláthatatlanság és a felügyelet hiánya nyújt a mai napig táptalajt.

Hogy mekkora a gond és milyen magasra vezetnek a szálak, azt éppen a főpolgármester, Tarlós István leplezte le a Válasz Online-nak adott interjújában, mikor azt mondta, hogy egyedül a parkolási ügy rendbetételét engedte el eredeti elképzelései közül a miniszterelnökkel folytatott tárgyalások során, ugyanis ha mindenáron ragaszkodott volna hozzá, az „alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna.”