„A Jobbik most sem bújik a mentelmi jog mögé”

A hamis vádak ellenére a Jobbik megszavazza majd Farkas Gergely mentelmi jogának felfüggesztését.

Ahogyan korábban is minden esetben így tettek, a hamis vádak ellenére a Jobbik megszavazza majd Farkas Gergely országgyűlési képviselőjük mentelmi jogának felfüggesztését, és maga Farkas Gergely is lemond mentelmi jogáról – közölték.

A legnagyobb ellenzéki párt arra a hírre reagált, miszerint a közismerten független Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését egy választási csalás miatt indult ügyben, ami arról szól, hogy Farkas állítólag egyezkedni akart egy LMP-s képviselőjelölttel egy esetleges visszalépésről. A Jobbik szerint viszont Farkas Gergely tavaly a választási kampányban egy kötetlen beszélgetés folyamán az LMP-s jelölt felvetésére kérdezett vissza a visszalépésről. Senki nem fizetett senkinek, bűncselekmény nem történt – állítják.

„A Jobbik sosem bújt a mentelmi jog mögé, nekünk és Farkas Gergelynek ugyanis nincsen takargatni valónk, bátran állunk az igazságszolgáltatás, de még a Fidesz irányítása alatt álló ügyészség eljárása elé is”

– reagált a párt.

Hozzátették ugyanakkor, hogy „Orbán Viktor diktatúrájában mindennapossá váltak az ellenállás képviselőivel szemben alkalmazott karaktergyilkosságok, szervezett lejárató akciók, politikai leszámolások. Nem válogatnak az eszközökben, hamis vádakkal próbálják ellehetetleníteni ellenfeleiket, és mindent bevetnek az ellenzéki együttműködés megakadályozása érdekében.”

Mint a közlemény fogalmaz, arról már „álmodni sem mernek”, hogy a Polt Péter vezette politikai ügyészség

  • a tényleges bűncselekményeket elkövető kamupártokkal,
     
  • a szavazás idejére tömegesen magyarországi lakcímekre bejelentett ukránokkal,
     
  • vagy a tiltott pártfinanszírozást kimerítő, közpénzmilliárdokból zajló kormányzati gyűlöletkampánnyal foglalkozzon.

Ugyanilyen költői lenne szerintük az a kérdés is, hogy miért hagyják futni Orbán Viktor vejét az ELIOS sokmilliárdos csalása ellenére, és miért lophatják tonnaszámra zavartalanul az uniós közpénzeket a „Pénztáros Lőrinc féle oligarchák”.

Úgy látják, 2010 óta a felsőbb politikai parancs nem a korrupt gazemberek, hanem az ellenzékiek üldöztetéséről szól.

(Fotó: Béli Balázs/alfahir.hu)