A ronda nőket meg lehet erőszakolni egy olasz bírósági ítélet szerint

Valószínűtlennek tartják, hogy a maszkulin áldozat vágyat ébreszthetett a férfiakban.

Az ítélet tökéletesen ellentmond annak a több tucat tanulmánynak, amik azt bizonyítják, hogy az erőszak elkövetésében nem csak a csinos külső játszik szerepet. Érdekes, hogy ezeket a tanulmányokat éppen ellentétes helyzetekben, az áldozathibáztatás elkerülésére szokták példaként hozni, amik a nők kihívó öltözködését és viselkedését helyezik a középpontba.

Itt most az történt, hogy a 2015-ben egy perui származású nő megerőszakolása miatt elsőfokon elítélt két férfit másodfokon felmentett a kizárólag nőkből álló anconai bíróság, aminek indoklásában többek között az állt, hogy a nő története nem volt elég hiteles, mivel egy férfira hasonlít a külseje, és ezért nem lehetett vonzó.

A vádlottak is azzal védekeztek, hogy nem vonzódtak a nőhöz, azonban az erőszakot az akkori orvosi látlelet is alátámasztotta, valamint a nő vérében benzodiazepinek magas szintjét mutatták ki, ami szintén igazolja történetét, miszerint a vádlottak az erőszak előtt kábítószert kevertek az italába.

Az ítélethozatalt követően több mint kétszázan tüntettek a bíróság épülete előtt, a sértett ügyvédje pedig azt nyilatkozta, hogy az érvelésre hivatkozva a legfelsőbb bírósághoz fordultak.

(Guardian)