Alakul az új pólus: a Jobbik is támogatja Puzsér Róbertet

A legerősebb ellenzéki párt is beállt a független jelölt mögé.

A háromoldalú megállapodás az együttműködés minden részletére kiterjed az eseményen aláírt dokumentum. Az LMP és a Jobbik is besegít Puzsér Róbert főpolgámester-jelölti kampányába, de nemcsak itt egyeztetik össze politikai tevékenységüket, hanem a 23 fővárosi kerületben is. A cél a főváros élhetőbbé tétele és a közpénzek elköltésének átláthatóvá tétele.

"Most emelkedünk a kurzusok felé, mert a kurzusok közt hegy tornyosul, és mi megmásszuk ezt a hegyet egymáshoz. Most az lesz a feladatunk, hogy hidat ácsoljunk a kurzusok közé, mely átjárható."

- jellemezte az újonnan létrejövő centrumot Puzsér Róbert. A XXI. századi pártok vezetői és a független főpolgármester-jelölt által kötött együttműködés még nyitott június végéig, így amellett, hogy kisebb módosítások még várhatók, szinte bármely civil szervezet vagy párt csatlakozhat, akinek szimpatikus a program, és elégedetlen Budapest jelenlegi vezetésével. A Momentum támogatását egylőre várják, Puzsér szerint egyelőre nem hajlanak az együttműködésre.

Puzsér Róbert úgy fogalmazott: nyitott minden érték felé, de a szélsőségesség szóba se jöhet. Azt mondta: akinél ilyet tapasztal – legyen szó akár az LMP-ről, akár a Jobbikról – az kiesik a szövetségből.

Odaszúrt a baloldalnak is. Puzsér arról beszélt: az egyeztetéseiken egy pozíció sem került szóba, aminek nagyon örül. Szerinte ez azt mutatja, hogy ők az LMP-vel és a Jobbikkal valóban változtatni akarnak, miközben a másik oldalon a programról még semmit sem lehet tudni, de a jövőbeli pozíciókról már igen.

Az LMP-t Demeter Márta és Keresztes László Lóránt társelnökök, valamint Moldován László budapesti elnök képviselte. Az ökopárt szerint azért támogatják Puzsér Róbertet, mert olyan programhoz kért támogatást, amellyel az LMP is azonosulni tud. A párt szakértői aktívan segítenek a Sétáló Budapest részletes kidolgozásában.

A Jobbik részéről Sneider Tamás elnök, Gyöngyösi Márton elnökhelyettes és Bencsik János budapesti elnök írta alá a háromoldalú megállapodást. Sneider Tamás szerint az új pólus egyik fő célja, hogy az önkormányzati választáson megtörjék a Fidesz uralmát, és a közpénzt elsíboló helyi politikusokat minél szélesebb körben le tudják váltani.

Így jelenleg két ellenzéki főpolgármester-jelölt áll Tarlós Istvánnal szemben. A baloldal által támogatott Karácsony Gergely és Puzsér Róbert között előválasztással dőlhet el júniusban, hogy ki az, aki végül egyedüliként indulhat Budapest vezetéséért az újabb ciklust vállaló fideszes veterán ellen. 

(Fotó:Béli Balázs/Alfahír)