Weber: Orbán bocsánatkérése az első jelzés, de nem elég

Ugyanezt gondolja a Fidesz szövetségesének számító bajor CSU elnöke is.

Felszólította a magyar kormányfőt, hogy vessen véget a Brüsszel-ellenes kampánynak és rendezze a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét. Kijelentette: ezekben a pontokban nincs helye vitának. Úgy fogalmazott, hogy az EPP berkein belül nem engednek az alapjogi kérdésekben.

Weber nem tárgyalt Orbánnal, csak megmondta neki, hogy mit kell tennie

Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője helyretette a dolgokat a magyarországi látogatásával kapcsolatban. Ugyanis, amíg a magyar sajtóban az jelent meg, hogy bár vannak különbségek, de közeledtek a fideszes és a néppárti álláspontok, Weber szerint semmiféle tárgyalás nem zajlott: „A tegnapi találkozón Orbánnal semmiféle tárgyalásról nem volt szó.

A Fidesz szövetségesének mondható Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder bajor miniszterelnök a dpa német hírügynökségnek Münchenben adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a magyar miniszterelnök bocsánatkérő levele nem oldotta meg a problémákat az EPP-n belül.

„Fontos jelzés, ha valaki bocsánatot kér megfogalmazásokért. Mindig arra kell törekednünk, hogy hidakat építsünk és elejét vegyük a szakadásoknak. Az EPP ugyanakkor egy értékközösség. Az értékek pedig nem képezik alku tárgyát”

 – hangsúlyozta Söder

Söder kijelentette: Orbán Viktornak kell döntenie arról, hogy milyen irányt akar követni.

„Ennek azonban tartósnak kell lennie. Nincs ugyanis értelme annak, hogy minden héten újabb vitát folytassunk erről"

 – hangsúlyozta a bajor politikus. Kiemelte, hogy nem csak Orbán Viktor álláspontjáról van szó ebben a kérdésben. Söder szerint az EPP többi tagpártjánál ismét a bizalom tartós kiépülésére van szükség.

Orbán Viktor szerdán levelet írt azon EPP-tagpártok vezetőinek, amelyek kezdeményezték a Fidesz kizárását. Ebben bocsánatot kért a „hasznos idióták” kifejezés miatt, de kiemelte, nem változtat politikai álláspontján. A miniszterelnök azt kérte az érintett pártoktól, hogy gondolják újra a kizárási kezdeményezést.

Megérkezett az első válasz Orbán bocsánatkérésére: „a Fidesznek nincs helye a néppártban"

Ahogy arról korábban beszámoltunk Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből; írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér „a támadó nyelvezetért", de fenntartotta politikai álláspontját.A pártcsalád politikusait arra kérte, hogy ne zárják ki a Fideszt a néppártból.

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Demokratának adott interjújában arról beszélt, hogy a Fidesz nem kíván elmenni az Európai Néppártból, „csak kényszer és nyomás hatására” távoznak onnan. Ugyanakkor hozzátette: ha elhagynák a Néppártot, akkor sem változnak meg a Fidesz támogatottsága.

Tíz országból tizenhárom EPP-tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását a kormány újabb plakátkampánya és szerintük jogállamiságot veszélyeztető lépései miatt. Erről a konzervatív európai pártcsalád politikai közgyűlésén szavaznak a résztvevők jövő szerdán. A Népszava úgy tudja, Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke egyértelművé tette, hogy ha a küldöttek elutasítják a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését célzó előterjesztést, vagyis nem akarnak szavazni róla, akkor el fog gondolkodni azon, érdemes-e megmaradnia a tisztségében.

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)