Idén is jön Putyin, mert vele van miről beszélgetni

A német multik pedig elégedettek. 

Érdekes egyébként, hogy felmerült Angela Merkel német és Donald Trump amerikai elnök neve is, azonban a magyar külügy miniszter szerint jelenleg egyik esetben sincs olyan ügy, aminek a kezeléséhez a legfelsőbb szintre lenne szükség.

"Legutóbb az amerikai külügyminiszter járt nálunk; nem maradt olyan nyitott kérdés, amit ne vitattunk volna meg"

- fogalmazott.

A Fidesz az EP-ben elítélte Oroszországot

A strasbourgi plenáris ülésen 402:163 arányban fogadták el a dokumentumot. A Fidesz 6 EP-képviselője szavazott (Bocskor Andrea, Deli Andor, Erdős Norbert, Hölvényi György, Kósa Ádám és Tőkés László) mindannyian támogatták az Oroszországot elítélő jelentést - pedig a Néppártban többen voltak, akik tartózkodtak, vagy nemel szavaztak. A jobbikos Balczó Zoltán például tartózkodott.

Szóba került a magyar-német politikai viszony kapcsán a két ország gazdasági kapcsolata is:

"sok német vállalattal tárgyaltam az elmúlt időszakban, és soha nem vetettek fel olyan politikai kérdést, ami a beruházási döntésüket befolyásolta volna. Amit mindenképpen pozitívan értékelnek, az a nálunk meglévő politikai stabilitás. A magyarországi döntésekre oly módon szoktak rákérdezni, hogy azoknak milyen gazdaságpolitikai kihatásaik vannak"

- emlékezetes, korábban épp Szijjártó Péter ismerte el, hogy a rabszolgatörvény is a német multik érdekében született meg.

Egyébként további 18 potenciális német beruházásért versenyez hazánk, ezekn 15 és a 100 milliárd forint között mozognak.