Fényévekre a Ferrari a Mercedestől Ausztráliában

A Mercedes elaltatta az egész F1-es világot a tesztszezonban, vagy azóta fejlődtek ekkorát, de óriási fölényben voltak az Ausztrál Nagydíj időmérőjén.

A Q1 rögtön meglepetéssel indult, de nem a mezőny elején: Leclerc, Hamilton, Bottas volt a top3, a két Ferrari és a két Mercedes nem hibázott. Komoly lemaradásban a mezőnytől a két Williams zárt leghátul, Russell-Kubica sorrendben, némi meglepetésre búcsúzott Stroll és Sainz is, de amire senki nem számított, hogy Pierre Gasly sem tudott a top15-ben zárni, így csak a 17. helyről indulhat holnap a Red Bull francia pilótája.

A Q2-ben alaposan begyújtotta a rakétákat a Mercedes, Lewis Hamilton 1:21:014-es idejével új körrekordot állított fel, az első helyen jutott tovább, őt Bottas és Verstappen követte. A szakasz pozitív meglepetése az újonc Lando Norris volt, aki a 9. helyen top10-be vitte a McLarent úgy, hogy rutinosabb csapattársa, Carlos Sainz már a Q1-ben elvérzett. A kiesők: Hülkenberg-Ricciardo-Albon-Giovinazzi-Kvyat.

Bottas rögtön új körrekorddal nyitott a Q3-ban, 1:20:598-at hozott a finn, az első kör után Hamilton-Vettel-Leclerc volt a sorrend mögötte. A döntő időknél Hamilton átvette a vezetést Bottastól, aki kicsit több mint egy tizeddel kapott ki csapattársától.

Vettel viszont már hét tizedre volt a címvédőtől, ami brutális lemaradás, pedig a tesztek után még úgy tűnt, hogy az olaszok jobbak lehetnek a Mercedesnél. Ez olyannyira nem jött össze, hogy Leclerc-t még Verstappen is megelőzte a végén. A top10: Hamilton-Bottas-Vettel-Verstappen-Leclerc-Grosjean-Magnussen-Norris-Räikkönen-Pérez.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András