A kisembereket megértő Deutsch Tamásék három nap alatt 760 ezret vertek el

Kemény volt a szilveszter.

A Sümegen Hallottam nevű Facebook-csoport írt a politikus szilveszterezéséről, az oldalukon a foglalással kapcsolatos számlákat is közölték. A fotókhoz fűzött kommentár szerint a Fidesz EP-képviselője annyira jól érezte magát a 760 ezres mulatságon, hogy a szálloda dolgozói közül volt, akit kirúgással is megfenyegetett.

Tanú: 50-60 gramm kokaint vett tőlem Deutsch Tamás

Deutsch azért perelte be Juhász Pétert, az Együtt politikusát, mert az 2014-ben egy Facebook-posztjában azt állította, hogy a fideszes politikus már fogyasztott kábítószert. A bíróságon mind Juhász Péter, mind Deutsch Tamás tanúkkal próbálta bizonyítani igazát. Míg a Fidesz politikusa mellett volt és jelenlegi felesége tanúskodott, addig Juhász Péter volt rendőröket és egy egykori klubtulajdonost hívott.

A politikus, aki szerint a magyarok szívesen túlóráznak, társaságával az oldalon közzé tett számla alapján két kézzel szórta a pénzt, csak italra 60 ezer forintot költöttek.

Továbbá a képviselő és 3 felnőtt útitársa a számlák szerint masszázsra és kozmetikára 85 ezer forintot fizethetett ki.

A társasággal a dokumentumok alapján egy hatéves gyermek is együtt szilveszterezett. Az eredeti poszt itt olvasható: