Bottas agyonverte a mezőnyt az év első futamán, a Ferrari a dobogóra sem fért fel

Élete versenyét teljesítette a finn.

Bottas reagált jobban a piros lámpák kialvására, eljött Hamilton mellett, a középmezőnyben Ricciardo járt a legrosszabbul, leszorult a pályáról és egy bukkanó miatt el is hagyta az első szárnyát.

A verseny viszonylag eseménytelenül zajlott, a 11. körben kigyulladt Carlos Sainz autója, a kerékcserék után így nézett ki az élmezőny: Bottas, Hamilton, Vettel, Verstappen, Leclerc.

A 31. körben Verstappen a második DRS-zónában Vettel mellé ért, majd külső íven gyönyörűen megelőzte a harmadik helyért. Ricciardo ezzel párhuzamosan búcsúzni kényszerült, ahogy Grosjean is – utóbbi Ausztrál Nagydíja kísértetiesen hasonlított a tavalyira: a boxutcában küzdöttek a bal első rögzítésével, ami nem is került rendesen a helyére, ezért kellett kiállnia a franciának.

Verstappen a 24. körre utolérte Hamiltont is, miközben Vettel és versenymérnöke között a Ferrari helyzetét remekül jellemző párbeszéd zajlott:

Vettel: „Miért vagyunk ilyen lassúak?” – a válasz: „még nem tudjuk”.

Bottas gyakorlatilag agyonverte a mezőnyt, 10 körrel a vége előtt már 25 másodperc volt az előnye, pedzegette is a csapatnál, hogy ha már így belefér, kijönne friss abroncsokért, hogy a leggyorsabb körrel begyűjtse a plusz egy pontot is, a Mercedesnél nem díjazták az ötletet, de a finn így sem engedte el a sztorit: Verstappentől az utolsó előtti körben elvette azt az egy pontocskát, így a futamgyőzelem mellett ezt is begyűjtötte Bottas, a maximális, 26 egységet szerezve.