Jó kezdésre számít Marco Rossi

Csütörtökön Szlovákia ellen kezd válogatottunk.

Sajtótájékoztatót tartott Telkiben, a válogatott edzőtáborában, Marco Rossi szövetségi kapitány. Az eseményen az olasz szakember az elején elárulta, hogy az Egyesült Államokban futballozó Németh Krisztiánra és Baráth Botondra még vár a csapat, rajtuk kívül viszont már az összes magyar futballista csatlakozott a nemzeti együttes keretéhez.

Marco Rossi mellett a válogatott balhátvédje, Korhut Mihály is részt vett a sajtóeseményen. A védő kiemelte, hogy jól döntött, hogy télen Görögországba igazolt Izraelből, mivel jóval keményebb az iram a görög pontvadászatban. Korhut leszögezte, hogy nincs bérelt helye a csapatban, a kezdő tizenegyért mindenkivel meg kell küzdenie.

„Az lép pályára, aki megfelelő állapotban és rendszeresen játszik is. De azért azt nem gondolom, hogy stabil lenne a helyem a kezdőben."

- hangsúlyozta Korhut.

A szövetségi kapitány Marco Rossi a csütörtöki várható kezdőcsapatról egyelőre nem árult el semmit.

„Nyilván taktikai részletekbe most nem mennék bele, nem adok ki részleteket az ellenfeleknek. Egyfelől a taktikai, másfelől a lélektani oldalra összpontosítunk. Ha sikerül ezen a két területen jól teljesítenünk, ha megfelelő, de jó értelemben vett feszültséggel lépünk a pályára, ha nem hagyjuk magunkat nyomás alá helyezni, emellett pedig a taktikai szervezettség a helyén lesz, akkor egy összetartó, megfelelő csapatmunkát tudunk nyújtani. Egy olyan munkát, ami igazából a csapatot csapattá teszi.”

Többen is kíváncsiak voltak Szoboszlai Dominikra is, aki alig 18 évesen már a Salzburg kezdőcsapatának a tagja. A fiatal középpályás a múlt héten a Napoli ellen gólpasszt adott az Európa-ligában, míg a hétvégén gólt szerzett az Innsbruck együttese ellen.

„Szoboszlai azért van a keretben, mert úgy érzem, eljött a megfelelő pillanat. Csak holnap vagy holnapután döntöm majd el, ki lép pályára. Nem győzőm hangsúlyozni, az elmúlt hónapokban mindenkit alaposan megfigyeltünk, sokakat élőben is, ezért nyugodt szívvel állíthatom, hogy azokat a játékosokat hívtam be a keretbe, akik mindenki másnál nagyobb garanciát jelentenek a sikerre” – utalt Marco Rossi Szoboszlai behívására.

Rossi kapitány újságírói kérdésre válaszolva elmondta, annak ellenére, hogy Dzsudzsák Balázs az utóbbi hetekben nem játszott mérkőzést, jobb állapotban van, mint novemberben, amikor szintén kerettag volt. Marco Rossi kiemelte, mindig az aktuális forma alapján döntik el, ki kap szerepet a mérkőzéseken, a keretbe azokat a labdarúgókat hívták be, akik a legnagyobb garanciát jelentik a minőségi játékra, ami pedig elengedhetetlen a egy jó eredmény eléréséhez Szlovákia, majd később Horvátország ellen is.

Óriási lélektani előnyt jelentene, ha jól tudnánk kezdeni Szlovákia ellen. Ennek ellenére a Horvátország elleni egy külön meccs lesz, arra külön fogunk készülni„

– tette hozzá a kapitány.

Válogatottunk csütörtökön 20.45-kor Szlovákiában lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn, vasárnap 18 órától pedig Horvátország legjobbjait fogadják.

(Fotó: MLSZ)