Theresa May már egy kétéves csúszást is elképzel Brexit-ügyben

Theresa May brit miniszterelnök nem hivatalos értesülések szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) "legalább" június végéig tartó elhalasztását fogja kérni az Európai Uniótól, de nyitva akarja hagyni az ennél jóval hosszabb, akár kétévi halasztás lehetőségét is.

Az MTI szerint a Downing Street szóvivője keddi tájékoztatásában csak annyit közölt, hogy May még a csütörtökön kezdődő EU-csúcsértekezlet előtt megírja a halasztás kezdeményezéséről szóló levelét Donald Tusknak, az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökének. A miniszterelnöki hivatal illetékese a levél várható tartalmáról egyelőre nem árult el részleteket.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság kormányforrásokból származó értesülései szerint azonban a keddi kabinetülésen komoly vita alakult ki a jövő pénteki kilépési határidő halasztásának hosszáról. A BBC-nek nyilatkozó kormányilletékesek szerint May alapesetben június 30-ig terjedő halasztást fog kérni, de a határidő két évig tartó halasztását is kezdeményezheti, ha rövid időn belül nem sikerül elfogadtatni a brit parlamentben a Brexit feltételeiről szóló megállapodást.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss

Esély a változtatásra.