Nemet mondott a parlamenti fideszes többség az izomsorvadásban szenvedők életmentő kezelésére

Az előterjesztő továbbra sem adja fel.

Csaknem az összes jelen levő ellenzéki politikus támogatta a javaslat tárgysorozatba vételi kérelmét, amelyet a Jobbik frakciója kezdeményezett az SMA-sok érdekében. A vitát tegnap tartották, amelyen Rig Lajos hangsúlyozta, hogy lelkiismereti szavazást kér politikustársaitól. Úgy fogalmazott: "most nem pártügyekről, hanem életmentő kezelésekről van szó."

Rig Lajos arra is emlékeztette a vitán csak bekiabálásig jutó Fazekas Sándort, hogy az SMA-sok állapota napról napra romlik, így nincs idejük arra, hogy hónapokat várjanak a következő plenáris ülésre.

Becsó Károly, Becsó Zsolt, Dankó Béla, Győrffy Balázs, Horváth László, Simonka György és Zombor Gábor úgy tűnik, hogy lelkiismeretükre bízták a döntést, a kormánypárti képviselők közül csak ők támogatták a több tucat magyar izomsorvadásos beteg megmentésére irányuló javaslatot.

Igennel szavazott a Fidesszel szorosan együttműködő német nemzetiségi képviselő, Ritter Imre is, azonban ez sem volt elég a javaslat tárgysorozatba vételéhez, mivel 91-en utasították el a kérelmet.

30 ember életmentő kezelését akadályozták meg a fideszesek

Az érintettek szeme láttára akadályozták meg a Költségvetési bizottság fideszes képviselői, hogy a propagandakiadások csökkentéséből finanszírozzák 30 gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő beteg életmentő gyógykezelését. A kormánypártiak azzal indokolták tartózkodásukat, hogy az Emmi titokban már dolgozik azon, hogy minden érintett megkaphassa a gyógykezelést. Az ülésen két érintett is bent volt, akiknek korábban már elutasították a gyógykezelését.

Ez azt jelenti, hogy Rig Lajos javaslata ebben a formában már biztos, hogy nem kerül a parlament elé. A jobbikos politikus a szavazás után az Alfahírnek azt mondta:

"Addig nem adom fel a harcot, ameddig nem kap minden kezelésre váró SMA-s államilag támogatott terápiát. Ezért hamarosan az egészségügyi államtitkárral egyeztetek az SMA-szövetség elnökének társaságában."

A gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő Tóth Tímea, akinek kezelését már korábban elutasították, a döntés után arról írt közösségi oldalán, hogy nem érte meglepetés a kimenetellel kapcsolatban, de az átszavazók reményt jelentenek számára:

"Az ellenzékieken túl hét fideszes legalább igennel szavazott. Ez pont héttel több, mint amire számítottunk. Nekik köszönöm. Komolyan, minden irónia nélkül."

Rig Lajos korábban több érintett család ügyét is a nyilvánosság elé tárta, így a borítóképen látható 15 hónapos Leviét is, aki eddig még nem kapta meg a kezelést, hiába várnak rá több mint egy hónapja. A fiú állapota folyamatosan romlik, édesanyja azt írta: "Ha leteszem már csak fekszik. Eddig tudott kúszni, hasára fordulni, oldalra fordulni, hason tudta emelni a fejét. Sajnos ezek mára már mind elvesztek." 

Fotó: Rig Lajos Facebook-oldala