Tőkés keményen odaszólt Semjénnek: olyanokkal jelent meg, akikre "a korrupció sötét árnya vetül".

Sajnálatát fejezte ki Tőkés László európai parlamenti képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában amiatt, hogy az RMDSZ március 15-i központi ünnepségére meghívott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerinte

"pártos és minimalista kampánycélokat" szolgált Nagyváradon.

Tőkés László egyfelől köszönetet mondott Semjén Zsoltnak azért, hogy "megtisztelő látogatásával" örömet okozott a nagyváradi és bihari magyarságnak, ugyanakkor a látogatás aktuálpolitikai vonatkozásairól szólva rosszallotta, hogy a miniszterelnök-helyettes az RMDSZ kampányrendezvényén vett részt.

Tőkés László úgy vélte: az erős erdélyi képviselethez - miként 2009-ben - nemzeti összefogásra lenne szükség Erdélyben, "ezt azonban a pártérdeket a nemzeti érdek fölé helyező RMDSZ mindezidáig visszautasította".

Azt is sérelmezte, hogy a szövetség csak két képviselő bejuttatását célozza meg, eleve lemondva a nemzeti, polgári pártok követőinek szavazatáról, és az ezekkel megszerezhető harmadik mandátumról.

"Sajnálatos, hogy a Miniszterelnök-helyettes urat egy ilyen pártos és minimalista közreműködésre kérték fel"

- írta.

Tőkés László azt is sérelmezte, hogy Semjén Zsolt olyan RMDSZ-es politikusokkal együtt lépett fel, akikre

"a korrupció sötét árnya vetül".

Felidézte, hogy Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke több más bihari RMDSZ-es politikussal együtt szerepet játszott az Ady-központ felépítésére szánt "magyar állami támogatás eltérítésében, majd elvesztegetésében". Tőkés László ismételten javasolta az Ady-központ ügyében eljárt bihari RMDSZ-szervezet és a vezető politikusai által ellenőrzött Mecénás Alapítvány elszámoltatását.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2019. december 08. | 20:46
Sneider Tamás és Steinmetz Ádám jobbikos képviselők is elhozták saját kisfiaikat arra a Mikulás-ünnepségre, melyet a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány szervezett. A nehezebb anyagi helyzetben élő családok gyermekeit ugyanis egy parlamenti szeretetlakoma és körséta után ajándékokkal lepte meg a piros ruhás öregúr, a jobb körülmények közt nevelkedő gyerekek pedig együtt lehettek szegényebb kortársaikkal.
1
sss
2019. december 08. | 12:25
Elektronikával megtámogatott, komor melo-death/modern metal.
1
1
sss
2019. december 07. | 16:22
A Borkai-féle orgiapárt frakcióvezetője szerint a „Gothár-féle zaklatószínházak” követelik a pénzt, amit egyébként még Orbán Viktor ígért meg a kormány–Budapest megállapodás keretében. A szakmai szervezetek tiltakoznak, a Fidesz látatlanban bólogat, a bűnbaknak kikiáltott Katona József Színház pedig hétfő estére tüntetést szervez.

A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”