Népszava: egy „kemény” és egy „lágy” változata is lehet a Fidesz felfüggesztésének

A Financial Times értesülései szerint a Néppárt elnöksége felfüggesztést fog javasolni.

A Financial Times értesülései szerint a Fidesz pártcsaládban való maradásáról szóló feltételek teljesülését egy bizottság ellenőrizné, aminek elnökévé a belga Herman Van Rompuyt választanák, aki korábban az Európai Tanács elnöki tisztségét töltötte be.

A Népszava azt is írja, a Fideszből állítólag felajánlották azt is, hogy a párt maga függeszti fel ideiglenesen tagságát az Európai Néppártban, ha ezzel a súlyosabb szankciókat elkerülheti.

Fideszes forrására hivatkozva a lap úgy tudja: a felfüggesztésnek létezhet egy „kemény” és egy „lágy” változata is:

  1. előbbi esetében a fideszes képviselők fél évig nem vehetnek részt a Néppárt munkájában,
  2. utóbbinál pedig nem szavazhatnak, de ott lehetnek a párt fórumain és tisztségekre is meg lehetne választani a magyar kormány képviselőit.

A Néppárt elnöksége szerda fél egykor ül össze, majd háromkor kezdődik a pártcsalád közgyűlése.

A Néppárttal való szakításra hangol a fideszes sajtó

Mérföldkőhöz érkezett a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata: ma dönt a pártcsalád a magyar kormánypárt kizárásától vagy felfüggesztéséről. A Néppárt brüsszeli közgyűlésén részt vesz Orbán Viktor, és fel is fog szólalni rajta. Az eddigiek alapján aligha elképzelhető, hogy valamilyen retorzióra ne számíthatna a Fidesz.