Gyöngyösi Márton: Orbán európai karrierjének vége, de Magyarországnak nem kell őt követnie

A szégyen megmarad.

Gyöngyösi Márton szerint bizonyos szempontból mindegy is a mai néppárti szavazás végeredménye, a szégyen már megesett.

"A Fidesz-kormány mostantól kezdve egész Európában a felelőtlenség, a megbízhatatlanság, a sportszerűtlenség, a hatalmi gőg, az árulás és a mértéktelen korrupció szinonimája lett. Ma Orbán Viktor és kormánya ezt jelenti, és mindegy, hogy EPP-tagság nélkül vagy tagsággal, de jogfosztottan áll majd csütörtökön reggel a világ nyilvánossága elé. Erről a kormányról immár mindenki tudni fogja, hogy lopott, csalt, hazudott, gyanúba került, majd amikor a helyzet már menthetetlen volt, saját szövetségeseit és védelmezőit is elárulta"

- fogalmazott a Jobbik elnök-helyettese.

A Jobbik EP-listavezetője hangsúlyozta, nemcsak a párttársait árulta el a Fidesz, hanem a magyar választókat is. Hiszen egy felelős kormánynak az a mindenkori feladata, hogy a nemzetét képviselje, és ne pedig a haverok érdekeit.

"Orbán európai karrierjének vége. Magyarország európai útja azonban nem érhet véget. A Jobbik ezért felelős politikát kíván folytatni: nemzeti érdekeink eredményes képviseletéhez barátokat és szövetségeseket akarunk gyűjteni. Mi nemcsak a földig meghajlást és az asztalborogatást ismerjük. Mi értelmesen is el tudjuk mondani, ha valami nem tetszik. Úgy, hogy Brüsszelben is megértsék. De akár tetszik, akár nem, Magyarország helyét már ezer éve kijelölték, mégpedig Európában. Ezért nekünk ott kell jól képviselnünk hazánkat, és a Jobbik képviselői ezt fogják tenni minden fórumon és az Európai Parlamentben is"

- mutatott rá a két párt eltérő céljaira Gyöngyösi Márton.

A tét: egy bérrabszolgaságon alapuló Európán kívüli diktatórikus rezsim, vagy egy szabad Magyarország

Az EP-választásoknak soha nem látott tétje lesz - kezdte felszólalását Gyöngyösi Márton:„megengedjük-e azt, hogy Orbán Viktor kivezesse Magyarországot az európai országok közösségéből, és felelőtlen politikájával egy bérrabszolgaságra alapuló diktatórikus rezsimet alakítson ki?"- magyarázta a jobbikos politikus.Ezzel szemben a Jobbik olyan felelősségteljes politikát kínál, ahol a biztonságos Európát, és egy szabad Magyarországot jelent, amely tisztességes bérrel és gyarapodással jár.

Végül megismételte korábban, a parlamentben is elmondott szavait, május 26-a tétje az, hogy kivezetheti-e hazánkat a Fidesz Európából, és egy bérrabszolgaságon alapuló, bezárkózó, nyomorúságos diktatúra épül ki, ahol a szabályokat naponta írják újra a Fidesz kedve szerint; vagy azt szeretnénk, hogy Magyarország egy sikeres európai ország legyen, amely kiszámítható mindennapokat és biztos gyarapodást kínál polgárainak.

Olvassa el a teljes posztot is:

(Címlap- és borítókép: Béli Balázs / Alfahír)