Jobbik: a Fidesz megtette első konkrét lépését az Európai Unió elhagyására

Orbán Viktornak egyedül saját önhittsége jelent valamit.

A legnagyobb ellenzéki párt szerint a Fidesz néppárti felfüggesztése a kormány felelőtlen politikájának következménye, és valójában az Európai Unió elhagyását vetíti előre. Gyöngyösi Márton, Jobbik elnökhelyettese közleményében „országvesztő hazárdjátéknak” nevezve a történteket azt írta,

„még ha az Európai Néppárt meg is engedte a Fidesznek, hogy szégyenteljes helyzetét valamiként szépítendő önként beleegyezhessen tagsági jogainak felfüggesztésébe, egyértelmű, hogy ma a Fidesz megtette első konkrét lépését az Európai Unió elhagyására.”

Gyöngyösi szerint az Európai Néppárt komoly figyelmeztetést adott Orbán Viktornak, ám a miniszterelnök úgy tűnik, hogy nem tanult ebből sem és a szavazás óta eltelt pár órában ismét sikerült bebizonyítania, hogy egyedül saját önhittsége jelent számára valamit.

Az ország veszít ezzel a harccal?

A jobbikos politikus úgy látja, Orbán és a Fidesz felelőtlen politikájának hatásait sajnos minden magyar ember a saját bőrén fogja érezni: az Európai Néppártban való felfüggesztés miatt ugyanis a magyar kormánypárt olyan kérdésekben vesztette el érdekérvényesítő képességét, mint az Európai Unió következő költségvetésének megalkotása.

Ez azt jelentheti, hogy a Fidesz "asztalborogatásának eredményét" pár hónapon belül az ezermilliárdokkal csökkenő támogatásokban fogjuk látni. Veszélybe kerülnek az agrártámogatások, a fejlesztési beruházások, az autópálya-építések és az egészségügyi fejlesztések.

„Mindezek fényében azonnal vészforgatókönyvet kell kidolgoznia az Országgyűlésnek hazánk gazdasági működőképességének megőrzésére, a magyar gazdák megmentésére, a reménytelen helyzetbe sodródó magyar vidék megvédésére arra az átmeneti időszakra, amíg Orbán Viktor van kormányon.”

– írta, hozzátéve, hogy értékelve a körülményeket a Jobbik aggodalmát fejezi ki afölött, hogy a „hisztis gyermek módjára viselkedő” Orbán nem csak a Fidesz szövetségesi rendszerét,

de hazánk európai uniós tagságát is kész kockára tenni saját rövidtávú hatalmi érdekeiért.

Ellenben –jegyezte meg- a Jobbik továbbra is felelős politikát kíván folytatni és mindent meg kíván tenni, hogy a magyar emberek minél kevésbé érezzék a kormány politikájának negatív következményeit. „Mi egy igazságos és biztonságos Európában, valamint egy szabad, kiszámítható mindennapokat biztosító Magyarországban hiszünk” - fogalmazott.

(Fotó: Béli Balázs/alfahir.hu)