Van olyan néppárti képviselő is, aki hidat építene Orbán Viktor számára

Persze, előtte Orbánnak hihetően be kell mutatnia, hogy megváltozik.

A Fidesz tagságának felfüggesztése mellett foglalt állást az EPP EP-frakció vezetőségének (EPP Group Bureau) egyik CDU-s tagja, Ingeborg Grässle is, aki a Südwestrundfunk német regionális közszolgálati médiatársaságnak szerdán elmondta, hogy a Fidesz esetleges kizárása egyetlen problémát sem oldana meg, és csak azt eredményezné, hogy "gyakorlatilag elveszítjük Magyarországot"

A kizárás helyet "hidat kell építeni" Orbán Viktor számára, akinek azonban "hihetően be kell mutatnia, hogy megváltozik" - idézi az MTI Ingeborg Grässlet.

A CDU csak felfüggesztené, Juncker ki is zárná a Fideszt

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsaládban - írta az MTI.