A függetlenség napján újra borzonghatunk az elmúlt évek egyik legnagyobb dobásán

Folytatódik a Stranger Things.

Aki még nem látta volna az első két évadot, az a Trónok Harca után azonnal kezdjen neki a Stranger Thingsnek, hogy a július 4-i harmadik évados indulásra behozza a lemaradást.

Megkaptuk az első, nem csak hangulatcsináló előzetest is a nyáron folytatódó sorozathoz, ami a jelek szerint az eddigiekhez képest egy kicsit más kontextusba helyezi a történetet. De ez várható is volt egy olyan sorozattól, amiben gyerekek játszák a főszerepet, hiszen az alkotók ha akarják, ha nem a kisiskolásként kezdő színészek az évek előre haladtával egyre nyurgábbakká válnak. Ennek köszönhetően a történetben is majd másfél évet ugrottunk és valószínűleg a tinédzserkor kicsit több romantikát hoz majd magával, de a hátborzongató jeleneteknek sem leszünk híján. A rendező, Shawn Levy azt nyilatkozta, hogy állítólag ez lesz az eddigi legbrutálisabb évad.

Ami az eddig megszokott szomorkás, borús őszi hangulattal ellentétben nyáron fog játszódni és ahogy az előzetesben láthatjuk, a nagy Függetlenség napi parádéba bekúszni látszik egy kis természetfeletti is.

A harmadik évad tehát július negyedikén érkezik a Netflixre, nagy eséllyel rögtön magyar felirattal. Addig is itt egy kis kedvcsináló az elmúlt évek legfelkapottabb és legtöbb remek gyerekszínészt felvonultató, nyolcvanas éveket idéző misztikus sorozatához.

Stranger Things 3 | Official Trailer [HD] | Netflix

One summer can change everything. Watch the official trailer for Stranger Things 3. Premiering July 4. Only on Netflix. Watch Stranger Things on Netflix: https://www.netflix.com/in/title/80057281 SUBSCRIBE: http://bit.ly/29qBUt7 About Netflix: Netflix is the world's leading internet entertainment service with 130 million memberships in over 190 countries enjoying TV series, documentaries and feature films across a wide variety of genres and languages.