Eltemették az új-zélandi terrortámadás első áldozatait

Gyászolók százai gyűltek össze a város sírkertjének muszlimok számára kialakított részén az első temetésre.

Gyászolók százai gyűltek össze a város sírkertjének muszlimok számára kialakított részén az első temetésre, amelyen a szíriai polgárháború elől "a világ legbiztonságosabb országába" menekült apától és fiától, a 44 éves Halíd Musztafától és 15 éves fiától Hamza Musztafától vettek búcsút.

Illetékesek szerint a félszáz áldozat nagy részét ezen a helyen temetik majd el, míg más áldozatok holttestét szülőhazájukba szállítják a hozzátartozók. A családok türelmetlenül várták a közlést, hogy mikor temethetik el végre elvesztett szeretteiket, az iszlám vallás előírásai szerint ugyanis a halottakat a lehető leghamarabb a földbe kell helyezni. Mike Bush új-zélandi rendőrfőnök szerdán ugyanakkor azt közölte, hogy a rendőrség mostanáig 21 halálos áldozat azonosítását tudta elvégezni.

Közben Jacinda Ardern miniszterelnök ellátogatott abba az iskolába, amelynek diákja volt a múlt pénteki chritschurchi mészárlás két fiú áldozata, a 14 éves Sayyad Milneand és a 15 éves Hamza Musztafa. Hamza 13 éves öccse, Zaíd a lábán sebesült meg a merénylő lövéseitől.

A Cashmere Középiskolában mondott beszédében Ardern azt tanácsolta a gyerekeknek, hogy vigyázzanak egymásra, és közben tegyenek meg mindent azért, "hogy Új-Zéland olyan hely legyen, amely elutasítja a rasszizmust". A terrorcselekmény elkövetőjére nagy figyelem fog irányulni - mondta, és arra kérte az iskola tanulóit, hogy ne említsék egymás között az elkövető nevét, és ne foglalkozzanak személyével.

Ardern egy nappal korábban parlamenti beszédében kijelentette, hogy a 28 éves szélsőséges ausztrál elkövetőt mindig csak név nélkül fogja említeni. "Lehet, hogy hírnévre vágyott, de mi itt Új-Zélandon (ebből) semmit sem fogunk megadni neki, még a nevét sem" - mondta. A kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott, mindent el fog követni azért, hogy a gyilkosnak a bírósági eljárásban ne legyen módja nézeteit kifejteni.

A mészárlás után nem sokkal elfogott tettes hírnév utáni vágyát nyilvánvalóvá tette, hogy néhány perccel a merénylet előtt 74 oldalas kiáltványt tett közzé, amelyben leszögezte: fehér bőrű ausztrál, rasszista, és tettét bevándorlásellenessége motiválta.

A szigetországban hozzávetőleg ötvenezer vallásos muszlim él, köztük sok bevándorló például Pakisztánból és Bangladesből.