Brexit: megkaphatja May a halasztást, de nem ingyen

Elhangzott egy konkrét dátum is, de a döntésre várni kell.

Frissítés: kiszivárgott információk szerint az elfogadásra váró határozattervezetben május 22. a kilépés új dátuma. A feltétel, ahogy várható volt, hogy a brit parlament a jövő hét első felében fogadja el a korábban létrejött Brexit-megállapodást. Ha ez nem jön össze Maynek, akkor jövő csütörtökön újra EU-csúcs lehet.

Korábban írtuk:

A kétnapos brüsszeli EU-csúcsra érkező vezetők közül csütörtökön többen is pozitívan nyilatkoztak Theresa May Brexit-halasztási kérelméről. Az eredeti tervek szerint a britek uniós tagsága március 29-én véget érne, de a londoni parlament egyelőre nem fogadta el a már megkötött alkut, pedig háromszor is szavazhattak róla. A helyzet azóta annyival nehezebb lett, hogy egy technikai szabály miatt a házelnök megtiltotta, hogy érdemi módosítás nélkül újra a képviselők elé kerüljön a dokumentum. May ezután júniusig tartó, de akár két évre is meghosszabbítható halasztást kért az Európai Uniótól.

Angela Merkel ennek kapcsán kifejtette, hogy az utolsó pillanatig a rendezett kiváláson fognak dolgozni, de ehhez a brit alsóháznak el kell fogadnia a jelenlegi megállapodást. Emmanuel Macron nyitottnak mutatkozott a Brexit határidejének technikai meghosszabbítására, de a végtelenségig nem húzná a jelenlegi helyzetet.

 

A francia elnök üzent a londoni parlamentnek is, mely szerint a Brexit a brit nép döntésének eredménye, ezt el kell fogadni, ahogy azt is, hogy a kiválási megállapodáson két éven át dolgoztak, így ez a lehető legjobb egyezség Nagy-Britannia és az EU számára, újratárgyalásra nincs lehetőség. Macron leszögezte, az unió készen áll arra is, hogy a britek megállapodás nélkül távoznak, márpedig ha nem fogadják el a mostani alkut, akkor ez fog történni.

Rajtuk kívül Sebastian Kurz osztrák kancellár is támogatását fejezte ki a halasztási kérelem iránt, amennyiben "sikerül választ adni bizonyos fontos kérdésekre". Leo Varadkar ír kormányfő sem zárkózik el az új dátum kitűzése elől, cserébe világos indoklást kér Londontól, hogy miért van szükség erre.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke április 11-ét javasolta új kilépési dátumnak, ezen kívül viszont más konkrétumról nem tudunk beszámolni.

Brexit: a brit kormány néha a valóságtól kicsit elrugaszkodott módon tárgyal

Egyre nehezebb kiigazodni azon, hogy jelenleg hol tart Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból. Londonban egymást érték a parlamenti szavazások, valamennyi arról szólt, hogy Theresa May mekkorát bukott, aki ennek ellenére továbbra is a helyén van. Nehezen érthető, hogy jelenleg mi történik, a folyamat vége láthatatlan.