Elszámoltatás: bűncselekmény hiányában felmentették a Posta korábbi vezérét (is)

Bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a hűtlen kezelés vádja alól a bíróság Szabó Pált, a Magyar Posta egykori vezérigazgatóját – közölte a hvg.hu-val Papp Gábor, a Szabó ügyvédje. Hozzátéve, az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az Fővárosi Törvényszék ítéletét.

A Wallis-szal kapcsolatos, politikai színezetű ügy ügy még 2010-ben, az azóta alkotmánybíróvá választott Balsai István akkor még fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján indult. A képviselő egyrészt a Magyar Posta egykori, Krisztina körúti székházának két évvel korábbi értékesítése miatt tett feljelentést, másrészt a posta új, XIII. kerületi Dunavirág utcai székházának bérletével kapcsolatban - emlékeztet a lap.

Az ügyészség szerint a posta vezetői irreális adatokat tartalmazó kimutatásokkal megtévesztették a tulajdonosi jogokat gyakorló vagyonkezelőt, hogy úgy tűnjön, az lenne a leggazdaságosabb megoldás a posta számára, ha saját tulajdonú székházból bérelt irodába költözne.

A bíróság szerint azonban a postát nem érte veszteség, az ingatlanok értékesítése nem volt áron aluli, az ingatlaneladásból befolyó összeget pedig megfelelően a posta fejlesztésére fordították.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
1
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
1
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
1
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 12:15
A magyar külügyminisztérium eddig nem reagált.
sss
2019. április 25. | 07:00
A Yale Egyetem kutatói levezették, amit a legtöbben már eddig is tudtunk.